Bianca blogja

Törj utat magadnak szenvedély lávája,
bódítsd a világot bíbor mákonyoddal,
kikövezett utcák izzadság mocsarát
fuldokolva nyeli élet-csatornája,
mert nyomot hagy maga után, leülepszik
foszladozó emlék-hullák formájába'...

Pókháló rebben reszketőn,
perzselve fénylik a világ
arany napsugár fogja át
öleli a Föld vagyonát,
becézve körbe égeti,
fájón magáévá teszi...

Sárga,
minek zöld a színe
fű volt
- harsány a nyár előtt -
Bimbó,
halállankadásban
az ég
harmatját epedve
várja…

Öreg, kopott bútordarab
kiszolgált több háztartást,
mi is kaptuk, s kaptunk rajta
- nem lett többé föld az ágy -
mélyén vívhattunk sok csatát
szerelem-láz ütközet
becézések, suttogások
tanúja volt ez az ágy,
de az idő könyörtelen
kikezdte az epedát
megérett és megszületett
döntésünk, hogy új ágy kell
a tárgyak nem emlékeznek
vagy ha igen megkérem,
hogy elfeledjen majd mindent
szót és édes éjszakát,
 mit veled rajta éltem át…

Egy kacér kis
primadonna
becsábított
a pagonyba
ahol fátylát
levetette
- ledér táncát
úgy lejtette –
jókedvemet
megidézte,
vígan roptuk
együtt végre
fűnek – fának
rejtekébe’
önmagunk nagy
gyönyörére…