Bianca blogja

-          Mondd, hová leszünk,ha meghalunk- kérdeztem anyát.
Soha sem felelt. Kedvesen megvonta vállát, fejét oldalra hajtva titokzatosan mosolygott. Talán nem akart hazudni nekem, hisz honnan is tudhatta volna. 
Ma már tudja. Csak néha hiányzik. Az emlék orvul tör rám. Lába csattogása, ahogy a lépcsőn jön föl, közben leverve cipőjéről a sarat. Érdekes ezt sokszor hallom. Arcbőrének selymes érintése, ha puszit adtam és a Ponds krém illata.
  Hová lett, mondd mind ez? Hová lett ANYA?!!!!

Kedves leendő olvasóim! Édesanyám 10 éve halt meg, de ma valahogy nagyon hiányzik!

(

Ha sírnál, én veled sírnék,
lelkemben fáj, mi neked fáj.
Könnyeink egyesülnének,
mint testünk minden nedvei,
vágy-áldotta éjszakákon…

Miként a borostyán
- e szívós kis növény -
szövi ezer szállal
át a hatalmas fát,
úgy ölellek téged
szerelmemből fonva
óvón, láthatatlan
kötelékeimmel...

Kikészítve a szmoking
mellette a patyolat ing
nyakkendő pillangója
a szék alatt  cipő várja
 jöjjön már a pillanat,
a férfi kinek testére
vágyakozva borulnak,
megérkezel vízcseppekkel
- frissítő fürdő nyoma-
nem szárad fel mert sajnálja
mikor el kell hagynia…

Napsugara megtalál téged
és lágyan, köszöntve simogat,
megcirógat tekintetével
mint a virágokat, bokrokat
majd széttekint a nagyvilágba’
illatos mezőket bejárja
hegy csúcson landol, vagy tóba néz
de vissza és visszatér ide
mert nem talál széles határba’
semmit mi, arcodnál szebb lenne…