Bianca blogja

Míg szerettelek azt hittem
a sötétben ülve vársz rám,
hazaérve nem gyújtottam
fényt, nyújtottam a perceket
tartson még az önámítás,
érezzem ott vagy, vágyva vágysz
és átölelsz majd, mint régen
de te akkor már soha sem
jöttél, felkapcsolt fényekben
ridegen tátongó üres
csalódások ölték meg a
kitárulkozó lelkemet…

Életerőd elhagy,
megfonnyad a bőröd
leeszi húsodat
a vénség börtöne
minden nap ajándék
de nem kérsz belőle
áldás lesz amikor
majd nyugovóra térsz…

Katica bogár
mondd meg kire vár
szívem akit elhagytak már

Mért emészt a láz
éget a varázs
csak álmaimban élek már

Holdvilágos éj
csókjáról mesél
ölelése emlék lett már

Válaszod úgy fáj,
Katica bogár
Ő nem jön vissza többé már...

Történt  egyszer hajdanába’
beültem a kocsijába,
ezt nem kellette volna tenni
ebből lett a kicsi Berci.

Másodszorra megfogadta
hogy a kezemet sem fogja,
ezért ültem az autóba
így született a kis Barna

Hogy történt magam sem értem
elém jött és megkért szépen,
hogy autóval vigyen haza
két fiúnak így lett húga.

Felmerült bennem a gyanú
csak a jármű okolható,
mert rájöttem ha gyalog megyek
soha sem kapok gyereket…

Hány sebet ejtünk életünkben
míg őt várjuk, az Igazit,
vonszoljuk délibáb–ruhánkat
és nem látjuk, hogy a sárba
taposunk szíveket, sorsokat,
'kik minket választanának...