Ezerszíngomba
EgyébCsak hallgass
Értő ölelés vizében könnycseppként oldódni,
csendnek hallgató öblében ítéletlen gyónni,
néma kérdés türelmén kökörcsinként nyílni
szőrös bunda látszatvasán átzokogva sírni
rád ma fonák, mimózabőr igazságot bízni,
mikor szenvtelen torpanva ketyegtet az ütő,
hagymázas álmon hökkenőn akadoz a tüdő,
mikor rádtipor az idő, a kínzón lebegő,
mikor szökne mind a kétely, a benned remegő,
az kellene nékem akkor: szélcsendes levegő.
Ahol sóhaj illanhat, pont ahogyan akarom,
szennyes rongyát fehérre hiába nem csavarom,
ahol gondolatnak beszéd folyása nem járom,
ahol hulló hangok echóját sohase bánom:
nem változtatnád, érzőn tartod csak világom.
Félek, egyre inkább a lehetetlent kívánom.
Repülőn
Itt marad a cipőm s én
elolvadok belőle.
Préselt képként lapulok
semmi palakövébe.
Szeles nap után
Itt járt a szél, támadott, tombolt.
Nekiesett gubancos ágnak.
Régvárt fésűje volt
összekuszált tájnak.
Itt járt a szél, sivított, nyögött.
Hegybe vésett vércsokros fák
kristályos égbolt mögött
karcolatként őrzik nyomát.
Sima a lég, langyos, ledér,
áttetsző gyantába öntve.
Szélről gallyszőnyeg mesél
s fának lerázott gyöngye.
Pillanatkép
Köd pöfékel,
tág huzatnak sajgó bütyke,
madárraj ma a soros kotta
ménkű ha csap göcsös bükkbe.
Tél köhécsel,
pihenő barka szöszös ökle,
billeg cserregve ökörszem
aszott indán lappadó tökre.
Tó könnyével
párhuzam a fagyöngy tükre,
ott figyel egy pelyhes ágon,
talán a mindenség küldte.
Hó, ismét
Esik a hó,
puhán alkotó,
lábak nyomán
borzongva roppanó.
Esik a hó
félelmet elnyelő,
szögletes éleket
kerekbe terelő.
Esik a hó
hullámmal ívelő,
habjával hagymát
féltőn rejtő tető.
Esik a hó
jötte ritkuló,
dombon, lankán, lelken
vendégként simuló.