Ősz

Ólmosabb immár a nap,
rezesebb már az alkony.
A madárijesztő rév magánya szűzi.
Még imitt-amott lepke, borvörös virág,
a tücsök a ősz indulót hegedüli.


Levél-korpás szép mező,
őzek a szántóföldön.
Vijjog egy héja a messzi bércek felett.
Még parazsas hamvak közt kandikál a nyár,
a tölgy nyárarca, a puttony fele nevet.


Retteg a cirok, szél fú,
egymás megé lengve búj.
Míg szikár varjú marakszik a jegenyén.
hóhéros, játszi örömmel peng a kasza,
nyári madárfüttyös rét merengő helyén. 


Gombák, csipke-nép, estpír,
nyáj körül zsong a puli.
Mén, nem unva kunság mezejét a pásztor.
Míg szürke-tarka nyája fölött ég borong,
őszt derítő furulyát húz a subából.


Fátylas napfények alatt,
a hős szél levélt arat.
A hárfák pendülését zizegés töri.
Csókot hintnek a levelek elpirulva
s rügyfakadásig az avar zsebét tömi


...a nagy télnek neki indulva....


Most ölelj meg még jobban,
rőzsés nyár a sarokban!
Most ölelj, lobbanj: - Ne dideregj kedves!
Hogy még a zord, legádázabb téli hóban,
vakító marcangolóban is lágyan szeress!


Nyomár, 2023. szeptember 13.