Mélypontról

Túl mélyen voltak az ős fák,

gyökerekkel viaskodtak.

A mohák alatt mohón éltek,

mert nem hittek a valónak.

Nem hitték el: fenn is lehet!

Mohák alant mocorogtak.

Nem hitték el: a föld kerek,

tétován-izgőn nyafogtak.

És egy vadkan túrni kezdett

 a moha leplet bóklászva,

elseperve a keresztet

s a fényt felém hozta lázba.

És jött a fény, s a vak remény,

földből felfelé átütött,

és nem egy kar: egy zenekar!

Isten akkor reám esküdött.

Felvont a földből az égbe:

s feleszmélve lát téli táj.

„Jer, liánkodj a reménybe!“

- suttogta az égi király.

És a remény derekán

mint tengerhabon hableány:

egy angyal hozott fel mélyről,

kinek könnyei tengerén

élet csillogott szeméből.

Nyomár, március 14.