pepo blogja

Megoldani képekbe szűrt álmokat
csak akkor lehet.
Ha átérzed életed legkisebb
mások számára jelentéktelen pillanatait
érzéseit..
Nem veszed észre, mert nem figyeled
nem vágyod, és már nem keresed.
De ha figyeled. érzed és vágyod
mérhetetlenek lesznek majd a napok
mikor az apró jeleket várod.
Megtalált jelek, értékek
keresése, fellelése, az élet szép meglepetései.

Szemem elé emelem kezem,
tétován keresem
melyik az én utam,
melyiken lehet az életem.
Lábam emelem
botladozva próbálom életem,
lépésnyi minden napom
az úton hol merre,
mond félúton,
vagy a végén megálljak e vagy lassítsak,
már nem tudom.
Utam, kezdetem
könnyekkel verten kezdtem.
Fájt a születés,
még lépni sem tudtam
és haladtam az utamon én..
Lejtők mélyén, dombok tetején,
bánat nevetés, hullámok tépnek még.
Utam most egyenes.
virágok közt vezess,
nem érdekel a távolság, nem sietek
itt az út szélén.
Most bennem van a megnyugvás.

Felhők zárták a látó határom,
esőt ígértél,
kabátot kértél
meleget nem reméltél.
Reményt nem adtál mára,
testem nem égette a nap
csak maradt a fagyott pára.
Mit hajnalon találtam
a déli fény küldte a halálba
nem sírt, se nem zokogott.
eltűnt csak, felszállt.
A lábán nem botladozott..
Most bolondozik újra,
eget veri lába,
elbújik majd  egy felhőben,
a napfényben lesz színes kaszárnya..
most égeti testem a nap.
Arcom nem hűti a bolondos időjárás
mi oly ingatag..

Kulcs köré zárom éledő világom
kulcs,
mit mikor nyílt szemem adtak
mikor első szavam mondtam
kulcs az első lépés
mit megtettem, magamnak adtam.
Zárak a világra, álmokra
a valós világra.
Mennyi ajtó, mi nyílni kész
és egy, mit ha zárnak
attól mind elvész.
Kulcs szavad lelkemnek
kulcs menedéknek, reményemnek.
Kulcs majd a világra
egy apró cipőn lógva, itt a kezemben
lelkem már várja.
kulcs zárja el éledő világom
de tudom hol az ajtó
ha be is zárod
én majd úgy is kitárom..

Néha elhal a kéz
néha megáll a gondolat.
Írnál,
de függnek csak a szavak.
Nem fűznek össze mondatokká
gondolatok nem szállnak
csak várnak bután.
Megráznád magad, de nem teszed
csak várod hogy induljanak
és írjon kezed.

Valami rám ha ül, nehéz a lelkem
teher, mit vállam levetne.
Mosolyt küld arcom,
ha észre sem veszed
bennem valami lángol
és látod, meg soha nem áll a kezem.

Csak várt, csak pihent, észre sem vettem
magamban írtam, majd mind megkeresem.