pepo blogja

Minden nap benyitok hozzád,

gondolatban.

Persze, tudom nem vagy itt,

számtalanszor megtettem

Csendben benyitok,

nincs illat  üres a széked, 

táskád, telefonod sehol

árva ürességek.

Ablakod zárva, 

magány a szobád, 

én pedig úgy érzem. 

Most is szólsz hozzám,

hallom hangod, látom arcod

Pedig tudom, a képzelet

csak egy játék, 

ami soha nem ér véget...

Te tudod hogy mikor fázom, 

öleleseddel fedtél, 

óvtál szerettél. 

Adtál álmot, 

homokba rejtett 

meglepetés rajzot. 

Én pedig, felnőttem hozzád, 

kezed, ölelésed megsem feledtem el, 

annyiszor nevettél rám, 

 nem tudom, nem lehet. 

Mintha most is itt lennél, 

kimondom csendben, fázom.  

Várok pár percet, 

lecsukott szemmel rájövök, 

ez már más, más az élet nélküled. 

Örökké fázni fogok.

Nézd, mit rajzoltam a ház falára, 

egy madarat, széttárt szárnyakkal, 

kifestettem kékre, mint a legszebb eget, 

felhőtlen kékkel. 

Tudod ez így mit jelent ? 

Szabadnak lenni,  

de ez nem minden esetben fizikai, 

lélekben, szívben tudatban. 

Mindenki szeretne kék madár lenni, 

nem menne messzire, 

de mégis szabadnak érezné magát, 

szívben lélekben, tudatban. 

Így élni a legszebb.

A legszebb élet.

Küzdelem van bennem, 

pár napnyi 

az ezernyi veglettel szemben,

nekem csak azok 

 pár napok kellenek, 

olyanok 

mint a messziről hozzámért hangok, 

szívdobbanasnyi mind, 

újra épített fészek. 

Küzdenek a napok, 

s ha majd a hangok eltűnnek 

naplemente mögött, 

reggel  üresre ébredem  

mert eszembe csak az a nap, 

az első, 

amitől minden köszönök..

Életem megrajzolt 

Végigrajzolt..

Mosolygok, 

mindig 

előveszek egy papírlapot

fecnit, 

mindre van irva

valami szép.

Segítenek csökkenteni

a távolságot

múló időt, 

borult eget, 

zörgő avart talpam alatt, 

tenyérnyi leírt mondatok.

Mosolygok, 

mert van 

sok apró cetlim, 

kézzel irt lenyomatok.

Megmaradt tegnapok...