pepo blogja

Tudod, 

rég nem a valóság 

a szebbik álmom,

valahogy minden 

olyan küszöbön 

ablakban maradt, 

fénykép,

megfolytan a tavaji nyártól,

eső ha éri 

mindig érzem a koppanasokat. 

Mint üvegházban maradt virág,

mi szomjazik,

de az eső nem éri, 

mert neki esöből 

csak a látványa maradt...

Egyetlen sóhajom most, 

te vagy nekem,

nem bánt semmi jobban, 

mint a rászáradt könnyeid a vállamon, 

belém sírt üzenet.

Egyetlen sohajom most, 

illata hajadnak, 

fátylat bontott ma a reggel, 

éreztem még akkor is, 

szellő érintette, arcomat, 

szemem ajkamat. 

Szemem hajadhoz ért,

arcom arcoddal egyet ért, 

ajkammal bőrödre magam adtam, 

most sóhajom, érted, 

szép gondolatokat kér. 

Annyi van, és mind égeti szívem, 

utolsó érintéseinkre gondolok, 

ahogy kezed kezemből kisiklott, 

most retinámon át lelkem rólad rajzol képet. 

Nézem ahogy távolodsz, 

kezembe izzad kezed, 

arcomhoz érintettem, 

hogy érezzem még elhűlő, 

kedves.....meleged.

Megmondjam, 

milyenek a könnyeid? 

Mind egy egy fájó bánat

rajtam ostorcsapás,

ki nehéz és gyáva. 

Bevallom minden fájó hibám, 

szenved az élet rajtam, 

könnyeid hidd jobban fájnak, 

mint az élet, 

mi tolja emlékeit belém, 

minden álmodó éjszakán.

Mosolyod akarom, 

szemed tiszta kék egét

kört rajzoljon, a sorkezűség.

Milyenek a könnyeim 

nem kell elmondanom.

mert mindíg megérzed ,

egyszerre erednek, 

zápor vihar, 

adja a jóisten hogy felszáradjanak,  nyugalomtól, 

egyetlen érintéstől. 

Kérlek néz velem

szemed égi szépségébe...

Végig nézem kertem

minden virágát, 

Érlel majd a nyár, 

cseresznye, barack,bodzavirág. 

Virágok nyílnak, 

hervadó múlás, 

színekből kapkod a szirombontás.

Kertembe a szél, 

illatért jár, vágott fű, tujaillat, 

lecsukott szemű nyár, 

alig talált rám,

mindjárt tovaszált.

Olykor, 

úgy esek a sorsnak,

mint mostoha 

kinek szép lesz a reménye,

kezét nem kell fogni,

szerencse sem keresztezze útján, 

csak éljen és éljen.

Máskor mindent megad, 

megsajnálva árvát, 

kezéből kikér szépet jót  és ármányt.

Tollat adott, szívembe szúrta,

tudjak írni mindenről,

szerelemnek gyásznak, sorsnak.

Mosolyt ad, időt kitűzi hogy szülessek,

fészket apát anyát testvért, 

indít sorsot,

fájni szenvedni hogy legyek és szeressek . Komoly minden szó, 

árnyékot vet a tett és kár, 

ha a nap rá is süt, e

mlékekben mindenre emlékszem, 

nincsenek bennem rosszak,

sem árvák, könnyek a sorsnak,

mind mind egy egy kemény szívben zárvány.

Olykor úgy esek a sorsnak,  

ahogy holnapot ad, 

minden felkelő Holdnak...