Őrület

stapi• 2017. április 12. 03:32

Nyuszi a zsebben

Nyuszi a zsebben

Nyuszi ül a zsebben,

zsebből kandikálgat.

Nyuszi, hogyha ugornál,

feszegesd a lábad.

Nyuszi ül a zsebben,

a húsvéti kincsen:

kölnisüveg, csavaros,

de dugója nincsen.

Nyuszi ül, de szaglász

– folydogál a kölni –

Nagyot ugrik, kiabál:

„Meg akartok ölni?!“

2017. április 1.

Szólj hozzá!

stapi• 2017. március 31. 09:36

Szürke pont

Szürke nullpont a semmi közepén
színpompás mezőt riadtan bámul
nincs ilyen árva a Földkerekén
bálozó lány ki zöldséget árul
kinn táncol a delejes tarka rét
ibolya görnyed délidőn hétrét
szivárvány színben tündököl
odaadná érte a vérét
mesteri ármány bűvköréből
kitörni képtelen még békét
remél egy szürke hétköznapon
mikor reményt őröl a malom
zöldséget árul bálozó kislány
nincs is tán más a Földkerekén
szürke pont a távoli zord sziklán
megül az ész a szó fenekén

2017. március 30.

2 hozzászólás

stapi• 2017. március 28. 15:43

Megőrültem?

Megőrültem?

Az urna sírba eresztését éppen nem látta, mert a két lányát ölelte magához, és rájuk nézett, hogyan viselik... Tapasztalatból tudta, hogy az elhantolás okozza a legnagyobb fájdalmat. Mire visszanézett, már hullott a föld, s lassan domborodni kezdett...

...már vagy 15 koszorú feküdt a kicsike síron, amikor eszébe jutott a nyomora. Elkezdte számolni a koszorúkat, csokrokat, amelyek csak jöttek, csak szaporodtak a hanton, s már az üres részre kellett rakniuk a temetkezésieknek, arra a helyre, ami neki magának készül majd... Körülnézett. Tengernyi embert látott. Drága feleségét nagyon szerették a faluban, és a környező településeken. Rengetegen jöttek leróni kegyeletüket.

Folytatta a számolást, aztán 100 után abbahagyta. – Megőrültem – gondolta. És még mindig szaporodott, míg végre abbamaradt. Már csak a családi „nagy koszorú“ volt hátra, mely bizony nem- vagy alig volt nagyobb, mint némely másik.

A gondolatai végig, a rokonság megvendégelése alatt is itt jártak. – Megbolondultam? – ismételgette magában. Már a vendégek is elmentek, magukra maradtak: a két lánya, a nagyobbik férje, az unokája és ő. Lefekvés után tört rá az iszonyatos fájdalom, melyet megsokszorozott a félelem.

– Mi lesz most? Hogyan tovább?

48 000Ft. nyugdíjjal maradt magára. Az idősebbik lánya már valahogy meglesz, családja van, ha kicsi is a fizetésük, még fiatalok, majdcsak akad jobb munka, vagy másodállás... De mi lesz vele? Ott a kisebbik lánya, aki még tanul. Ráadásul egy vidéki városban, ahol albérletben lakik. Miből finanszírozza a tanulmányait, a bérleti költséget, az eledelt...?

Megint a sírt látta maga előtt, rajta a temérdek virág, koszorú... Ha csak 1000Ft. egy darab, az akkor is több, mint 100 000Ft. De attól lényegesen többe kerülnek. Ha annak az ára most a zsebében lehetne...

– Megőrültem! – gondolta – Biztos, hogy megőrültem!!!

Négy évnél is több múlt el azóta, de ez a téma sosem hagyta nyugodni. Mért ilyen drága egy temetés (aminek ingyenesnek kellene lenni!), és mért vagyunk ilyen balgák, hogy sok ezer, esetleg több tízezer Ft-ot költünk arra, ami aztán elhervad, elrothad, szemétre kerül, miközben az itt maradó esetleg éhezik? Az apja jutott eszébe, aki azt mondta a rokonainak: „...sokba kerül a temetés. Ne koszorút, pénzt hozzatok!“

Hirtelen odarohant a számítógéphez és „szélsebesen“ gépelni kezdett. Az alábbi sorok láttak napvilágot:

Koszorú helyett

Micsoda őrült költemény,

mikor az elmúlt nagy remény

csokrok, koszorúk gyűrűjében

hant alatt fekszik, örök éjben,

s ki itt maradt, éhesen hazamegy,

mint kinek már úgyis minden mindegy...

Hány kiló kenyér és mennyi szalámi

rohad a sírhanton, ahová visszajárni

örök egykedvűségben,

lélek, test éhségében... Ahh!

Pénzt adj a szegénynek, balga!

Gyomrát a vak éhség marja!

Micsoda őrült költemény

pihen a hanton? Közlemény,

mi pár napot él még,

s a gyászolót feledik az élők,

mígnem felemészti az éhség.

Azért...

Ha lelked int, otthon ne maradj...

De koszorú helyett inkább pénzt adj!

Egy szál virág is elég, hogy értsék.

2017. március 23.

http://blog.poet.hu/orulet/koszoru-helyett

2017. március 28.

17 hozzászólás

stapi• 2017. március 25. 06:33

Nem pályázok

Nem pályázok

“Költő vagyok – mit érdekelne

engem a költészet maga?”

Pályázhatnék ma éjszaka,

ha a sötét űr el nem nyelne.

Nem pályázok, csak ha muszáj.

Költészet Nap, vigyázz ma rám!

Ihletet adj, légy a mamám –

Nehogy engem összekuszálj!

Nem pályázok – nem is szabad!

Arra csakis költő való.

Költészetben sok a csaló...

Költészet Nap, hallasd szavad!

Nem pályáznék – mégis muszáj.

Szavam csakis versemben szól.

S ha lesz bolond, aki leszól:

fedje el az ököruszály!

2017. január 20.

9 hozzászólás

stapi• 2017. március 24. 10:24

Koszorú helyett