Őrület

Tengeri uborka

Szemét hunyorgatva szűrte a tűző nap sugarát, s erős fintorgás közepette nyeldesett. Gondolatai sehogyan sem akarták őt elhagyni...

              – Bosszantó. Szörnyű, hogy folyton az eszembe jut! Miért pont oda mentünk? Mintha máshol nem is lehetne nyaralni...

              Pedig milyen jól indult. A part lankája kellemesen sima, a tengerfenék pedig gyönyörű! Ha merülés után a felszínre bukkanva a víz színén végignéz az ember, olyan érzése van, mintha a kozmosz minden szépsége ide koncentrálódott volna. A tenger zenéje pedig leírhatatlan. Olyan nyugalom árad el a testben, hogy a lélek örökre maradni szeretne benne. A szellem óceánja öleli a mindenséget, s az Isten békéje megtestesül a hullámok ringató ölén...

              – Ilyen leírhatatlan szépség után hogy történhetett ez?!

Erős undorral az arcán, sietősen vette az irányt a kerti csaphoz, és tenyerével irányítva a vizet, nagy kortyokban ivott. A hűsítő nedű szemlátomást jó hatással volt rá, gondolatai is kellemesebb élmények felé vették az irányt.

              – De szép is volt... Csillagok, csigák, áramlat fésülte növényzet a fenéken... S ahogy a Nap fénye villózott, a színek olyan kavalkádját keltette életre, ami messze felülmúl minden képzeletet. A nagyvárosok neonfényei ehhez képest lidérclángok egy rég elhagyott temetőben!

Akárhogy is nézem, nem volt – és talán nem is lesz többé – részem ilyen szépségben. Csak... – újból nyeldesni kezdett – csak azzal az undokkal ne találkoztam volna! Mit is mondtak, mi volt az a toprongylelkű állat? Tengeri uborka, vagy mi – és rohant újra a csap felé.

2013. december 11.

Pacákpaca

Kínos nekem bevallani:

Kerülöm a babámat!

Undorodik már hallani,

s látni zsíros pacámat.

Kövér lettem, mint a disznó,

a télen tán levágnak...

Van hentesünk, - Szent Szaniszló! -

ki tetszik e leánynak!

Nehéz sorsú vagyok, kérem,

nyöszörög a mérleg is...

Álláspontom bárhogy védem,

kedvencem a téjberizs!

Aztán meg a sonka, kolbász,

meg a házi, jó kenyér;

És utána egy kis kockás

szalonna is belefér.

S ha a hasam tele van már,

nyomtatónak sok bonbon...

Dobozának színes falát

egykettőre felbontom!

Pár mozdulat, s végzek vele,

– egyedül, hogy beváljon!

Kézjegyem is reá vésem,

hogy percekig elálljon...

Máskülönben gazdát cserél,

kikerül a körömből,

és a piszkot piszkálhatom

ujjamon a körömből!

Kínos tehát bevallanom:

Kerülöm a babámat!

Ideje lesz elsiratni –

Vagy eldobni pacámat!

2019. március 7.

Ásó, kapa, nagyharang?

Alkohol

Szilvacefrés üst alatt
kohó izzik, tűz fakadt.
A tűzmester úgy kohol,
lesz belőle alkohol.

Alkoholból pálinka,
üvegére pántlika.
Ki megissza, vészt kohol:
dolgozik az alkohol.

Így tehát az alkohol,
pálinkában vészt kohol;
mindenféle rémtettet...
Sértteti a sértettet!

E koholmány koholt vád,
ismerjük a jóvoltát!
S mert idáig csönd honolt,
azért iszunk alkoholt!

2018. július 27.

A híd

              Nagy baj, ha már a fogak nem látják el tisztességgel a feladatukat, és pótlásra szorul az ember gyereke. Sajnos nálam is beköszöntött a második gyerekkor, amikor - nem még, hanem - már csak kevés fog lakik a folyton rágcsákért kuncsorgó, valódi evésre így alkalmatlan lepénylesőmben.

Elgondolkodtam. A hiány pótlására, átfedésére hidat javasoltak. Először irtóztam tőle, aztán egyre inkább megbarátkoztam a gondolattal, hiszen amennyi nyugdíjam van, úgyis hamarosan a híd alá kényszerülök. Mégiscsak könnyebb az embernek, ha van egy saját hídja, nem igaz?

Igen ám, de mi lesz, ha az a helyzet áll elő, ami egy fiatalkori – nem éppen szalonképes – viccben történt? Kérlek, kedves olvasóm, ha éppen étkezel, sürgősen hagyd abba vagy az olvasást, vagy az evést! Később még megköszönöd nekem ezt a figyelmeztetést...

              A viccbeli embernek erős szájszaga volt, mindenki kerülte, de egy alkalommal valaki úgy mellészorult, hogy nem tudott elmenekülni. Egy ideig tűrte, hogy a rekeszizma időről időre megfeszüljön, mozgásra kényszerítve ezzel a gyomrát, de végül tapintatot erőltetve magára, „finoman“ megkérdezte a szóban forgó urat, ugyan árulja már el az illatozása titkát. Az restelkedve, irulva-pirulva elmondta, hogy a nem régen elkészült fogpótló hídja egy kissé elemelkedik az ínyétől, magának tartva meg így egy részét az emésztésre szánt kajának, és így annak tudható be eme nem kifejezetten étvágygerjesztő aroma.

Barátunk elgondolkodott, de valamit nem értett. Végül megvilágosodva tette fel a kérdést:

              – Szóval magának hidat tettek a szájába?

              – Igen... – válaszolta amaz gyanakodva.

              – És tessék mondani, nem sz..t valaki a híd alá véletlenül?

Nos, azt hiszem, nem ok nélkül tartok akár a híd alá kerüléstől, akár a híd számba kerülésétől. Ha valaki tudna megnyugtató választ adni aggodalmamra, szívesen venném és szép szavakkal megköszönném! :)

2018. április 21.