Ma egy szépre gondoltam

Én azt szeretem, hogy szép vagy,

nem kell, hogy úgy szólj,

zengve, mint a csillogó arany,

nem kell, hogy ékes szavakkal dalolj,

hisz a Nap sem szónokol,

csak néz, csak ragyog,

s még is elég, hogy mi legyünk,

áldottak s boldogok...

Én azt szeretem, hogy szép vagy,

önmagadtól, ahogy a fényedet szórod,

pont úgy, mint a csillagok,

nem hazudva, nem lopva,

semmi mű, semmi pót, semmi cicoma...

Én azt szeretem benned,

hogy szép vagy, mint a fenyvesek,

még akkor is, ha meg kellett törniük néha,

viharban, bajban, mint neked,

mert ami maradt, ami most vagy,

az is szebb, mint amit álmodni,

mint amire vágyódni, csak lehet...

Ma egy szépre gondoltam, 

s ilyenkor semmi sem igaz,

még a vihar sem,

hiába írtam, hogy ágakat tört,

még az sem, hogy egy fegyver embert ölt,

csak az, 

hogy a csendem nélküled,

csak nőtt és nőtt,

s most már az egek felett jár,

hogy holnap ő szüljön,

minden csepp, minden könnyes esőt.