legland blogja

rohanni újra
bele a Napba
egy utolsó csókra még
egy utolsó szóra...


megállni előtted
íme hát eljöttem
eljöttem 
meghalni benned


mert a holnap kapuja zárva
csókolj még ma
ma még utoljára
és akkor se engedj


ha nem lenne már szavam
hogy áldjalak téged
csak nézd a szemem
és láthatod benne magad


láthatod
hogy te vagy nekem
te vagy ott a végzet...

Megpihennék benned,
mert sokat jöttem,
míg rádtalált a létem,
mi engem formált,
hogy érted az élet,
már valamely,
értelmet nyerjen.


Most megpihennék,
mint ősz-csaták után a nyár,
mikor már elvesztette
minden fényét.
Megpihennék benned,
hogy a csendedből adj nekem,
néhány néma percet.


S takarj be vele,
mint télen a rózsát szokták,
hát ha még a szívem
kibír tavasszal érted,
egy utolsó, egy nagy,
véres csatát.


Mert úgy fáj az,
hogy most nem lehetsz,
mint mikor az őszi szél,
egy hideg síron hervadó,
vörös rózsát,
becézni kezd....

idegen vagyok már...
magamnak is
mint akiknek csókjait viszem
meg-megdermedő
zörgő szívemben


idegenek lettek a rózsák
kiknek szúrás nyomát
örökké viselem


idegenek lettek a voltak
kik álmaimból
már rég elsuhantak


a mindig csak kérők
úgy mint 
a menyasszonyi ruhát
már soha sem viselők


idegen vagyok már 
magamra sem ismerek
ki a hold fényében
szerelemben


voltam 
talán szép
s egyszer 
boldog is