Emlékezés egy szerelemre

Ott maradtam én, 
arcodon ragyogva,
paplanunk volt,
de csak a Hold,
a sebek bezárva.

S vérünk akkor,
úgy keveredett össze,
mint áradó folyók,
a gátjaikat átszelve.


Forrt, kavargott,
zöld erdőket rántott magába,
vitt mindent, falut, házat,
reszkettek a csordák,
és vad bivalyok ökleltek egymásba.


Ott maradtam én,
arcodon ragyogva,
paplanunk volt, 
de csak a Hold!
S múltunk romjaiból,


mint fecskék a sárból,
úgy építettünk álmot,
és a jövőnknek is,
egy új templomot.