Elhalkul a szavam

sokallom a harcot

arcomon a pengéket

azt a sok sebző csókot

mert szavaim fénye

mint csatákban

sokat forgatott kardok éle

már elkopott

menekülésem becstelen

hátrahagyom 

az összes emlékem

sokallom a harcot

feltartom a kezem

s már csak várom 

nézem a lángoló Napot

inkább maradok

így észrevétlen csendben

mint egy égen felejtett dallam

a világ végtelen 

jeges csillagrendszerében