kodrane blogja
Nyári zápor.
Esk az eső
a nyári zápor,Végig száguld a határon.Vad szél cibálja a zöld fa ágát,Földre fekteti a rét virágátTisztára mossa a levegőt,A piros cserepes Háztetőt.A falu felett Megáll egy kicsit,A kertekre szórja kincseit,Aztán gyorsan messze jár,Fürge szárnyon tova száll,Huncutkodik egy kicsit,És egy szivárvánnyal Visszaint!Kóbor Kutya
Ül a bokor alatt,Fekete bundája bogánccsal teli,
Szomorú gombszemén látszikSorsát nehezen viseli.Régen még a gazdinál,Eléje finom falatok hulltak,Simogató kezek, szeretve ráborultak.
Most nyüszítve sír,Remeg a kopár ágak között,Rútul bánt vele az élet,A gazdi sírba költözött!
Bújj elő kóbor pajtás,Egyedül maradtunk, nincs mit tenni,Gyere, segítsünk egymásnakA magányt örökre elviselni!
1990
Régi történet.
Öreg bakák összeültek,Nem tudom mit ünnepeltek,
Fehér falú kis tanyába,
Havas vén fák oltalmába.
A nagy asztal körül ülve,
Savanyú bort szürcsölgetve,
Elmesélték, hogy volt régen,
Bakaságuk idelyében.
Nehézpuska, komiszkenyér,
Hogy szökött meg a közlegény,
Az ellenség fogságából,
Fogolytábor barakjából.
Éjfél felé járt az óra,
S felcsendült a magyarnóta:
Marosparti fenyves erdők aljába,
Oda van a kicsi tanyám csinálva.
Régen nincs már kicsi tanya,
A sok régi öreg baka,
Onnan fentről dalolja már,
Isten veled régi pajtás,
Látjuk-e még viszont egymást
Maromenti fenyves erdők aljába?
Megfogadtam
Szászor megfogadtam, hogy nem politizálok, nem mondok véleményt senkiről, megteszik azt helyettem műveltebb, okosabb, fiatalabb emberek! No, de most jönnek a migránsok, hát húzzák a kerítést, amit meg is értek, mert minden értelmes ember védi a birtokát, akkor is ha az csak egy rozzant házacska, a kertbe meg már alig terem valami, de az a valami az Övé! Kerítést húz, harapós kutyát tart. De ez még mindíg jobb mintha egyszerűen lepuffantaná a betolakodót. Az is igaz, hogy vendégszerető nemzet vagyunk amíg vissza nem élnek vele. De bizony a történelmünk azt mutatja, hogy mindíg vissza élnek! Meg értem én a védekezés módját, csak az egymásra mutogatás hoz ki néha a sodromból. Öreg fejem nem tudja felfogni, hogy még a nagy bajban sem érti meg egymást az ember. A magyar ember! Igaza lenne édesapámnak, amikor azt mondta:Minden ember becsületes, csak mindenkinek a szomszédja gazember?
Itt vagyok!
Évszázadok jöttek-mentek,Formát adtak a köveknek,
Kövek hátán erdők nőtek,
Apró magok érlelődtek
A magok közt már ott éltem,
Formálódtam, érlelődtem,
Tűz égetett, tenger mosott,
Zúgó vihar csiszolgatott.
Tűzben égtem, jégbe fagytam,
De valahogy megmaradtam,
S az életnek szépet adtam,
Tűzben formált tiszta lelkem,
Vihar-edzett erős testem,
Tovább adom, tovább viszem,
S örökké tart az életem!
S ha évszázadok jönnek mennek,
Formát adnak a köveknek,
Én itt leszek, én itt vagyok,
Mindig köztetek maradok!