kodrane blogja

Vers
kodrane•  2019. január 16. 11:35

Fut az idő

Fut az idő


Ahogy

haladnak az évek,

szaporodnak az emlékek,

lelkem mélyén néha, néha,

felcsendül egy régi nóta,

s jön vele egy téli este,

mintha képre volna festve,

most is magam előtt látom,

olyan mint egy

édes álom.

Emlékszem,

hogy esett a hó,

mint egy hófehér takaró,

úgy borúlt rá a határra,

arra a kedves tanyára,

ahol régen megszülettem,

ahol boldog gyermek lettem.

Emlékszem,

hogy ünnepeltünk,

azt hiszem névnapot ültünk,

s úgy mint ahogy régen szoktunk,

sok régi dalt énekeltünk.

Éjfélre járt már az óra,

s felcsendült egy

tiltott nóta:

Kalász, kalász,

árva magyar kalász,

mért csillog a könny,

a búzaszemeken?

kodrane•  2015. augusztus 19. 18:53

Nyári zápor.

Esk az eső

a nyári zápor,

Végig száguld a határon.

Vad szél cibálja a zöld fa ágát,

Földre fekteti a rét virágát

Tisztára mossa a levegőt,

A piros cserepes 

Háztetőt.

A falu felett 

Megáll egy kicsit,

A kertekre szórja kincseit,

Aztán gyorsan messze jár,

Fürge szárnyon tova száll,

Huncutkodik egy kicsit,

És egy szivárvánnyal 

Visszaint!

kodrane•  2015. augusztus 10. 21:10

Régi történet.

Öreg bakák összeültek,Nem tudom mit ünnepeltek,
Fehér falú kis tanyába,
Havas vén fák oltalmába.


A nagy asztal körül ülve,
Savanyú bort szürcsölgetve,
Elmesélték, hogy volt régen,
Bakaságuk idelyében.


Nehézpuska, komiszkenyér,
Hogy szökött meg a közlegény,
Az ellenség fogságából,
Fogolytábor barakjából.


Éjfél felé járt az óra,
S felcsendült a magyarnóta:
Marosparti fenyves erdők aljába,
Oda van a kicsi tanyám csinálva.


Régen nincs már kicsi tanya, 
A sok régi öreg baka, 
Onnan fentről dalolja már,
Isten veled régi pajtás,
Látjuk-e még viszont egymást
Maromenti fenyves erdők aljába?


kodrane•  2015. július 21. 19:04

Itt vagyok!

Évszázadok jöttek-mentek,Formát adtak a köveknek,
Kövek hátán erdők nőtek,
Apró magok érlelődtek


A magok közt már ott éltem,
Formálódtam, érlelődtem,
Tűz égetett, tenger mosott,
Zúgó vihar csiszolgatott.


Tűzben égtem, jégbe fagytam,
De valahogy megmaradtam,
S az életnek szépet adtam,


Tűzben formált tiszta lelkem,
Vihar-edzett erős testem,
Tovább adom, tovább viszem,
S örökké tart az életem!


S ha évszázadok jönnek mennek,
Formát adnak a köveknek,
Én itt leszek, én itt vagyok,
Mindig köztetek maradok!

kodrane•  2015. március 7. 20:03

Egy régi nőnap emlékére

Azt mondtad, örökké tart majd a szerelem,Kéklő ibolyából csokrot hoztál nekem.

Az illatos csokrot nem a boltba vetted, 

Ott a partoldalon, két kezeddel szedted.


Sok-sok év tavaszán hoztad a virágot, 

Valóra válltottad  a sok édes álmot.

Hogyha jött is néha, szomorúság bánat,

Elhozta a tavasz a kék ibolyákat.


Rég magamra hagytál, égi rétre mentél,

Nem tartott örökké amit megígértél.

De ha jön a tavasz, vele jön a bánat,

Sírhalmodra szórom a kék ibolyákat!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom