kodrane blogja
VersFut az idő
Fut az idő
Ahogy
haladnak az évek,
szaporodnak az emlékek,
lelkem mélyén néha, néha,
felcsendül egy régi nóta,
s jön vele egy téli este,
mintha képre volna festve,
most is magam előtt látom,
olyan mint egy
édes álom.
Emlékszem,
hogy esett a hó,
mint egy hófehér takaró,
úgy borúlt rá a határra,
arra a kedves tanyára,
ahol régen megszülettem,
ahol boldog gyermek lettem.
Emlékszem,
hogy ünnepeltünk,
azt hiszem névnapot ültünk,
s úgy mint ahogy régen szoktunk,
sok régi dalt énekeltünk.
Éjfélre járt már az óra,
s felcsendült egy
tiltott nóta:
Kalász, kalász,
árva magyar kalász,
mért csillog a könny,
a búzaszemeken?
Nyári zápor.
Esk az eső
a nyári zápor,Végig száguld a határon.Vad szél cibálja a zöld fa ágát,Földre fekteti a rét virágátTisztára mossa a levegőt,A piros cserepes Háztetőt.A falu felett Megáll egy kicsit,A kertekre szórja kincseit,Aztán gyorsan messze jár,Fürge szárnyon tova száll,Huncutkodik egy kicsit,És egy szivárvánnyal Visszaint!Régi történet.
Öreg bakák összeültek,Nem tudom mit ünnepeltek,
Fehér falú kis tanyába,
Havas vén fák oltalmába.
A nagy asztal körül ülve,
Savanyú bort szürcsölgetve,
Elmesélték, hogy volt régen,
Bakaságuk idelyében.
Nehézpuska, komiszkenyér,
Hogy szökött meg a közlegény,
Az ellenség fogságából,
Fogolytábor barakjából.
Éjfél felé járt az óra,
S felcsendült a magyarnóta:
Marosparti fenyves erdők aljába,
Oda van a kicsi tanyám csinálva.
Régen nincs már kicsi tanya,
A sok régi öreg baka,
Onnan fentről dalolja már,
Isten veled régi pajtás,
Látjuk-e még viszont egymást
Maromenti fenyves erdők aljába?
Itt vagyok!
Évszázadok jöttek-mentek,Formát adtak a köveknek,
Kövek hátán erdők nőtek,
Apró magok érlelődtek
A magok közt már ott éltem,
Formálódtam, érlelődtem,
Tűz égetett, tenger mosott,
Zúgó vihar csiszolgatott.
Tűzben égtem, jégbe fagytam,
De valahogy megmaradtam,
S az életnek szépet adtam,
Tűzben formált tiszta lelkem,
Vihar-edzett erős testem,
Tovább adom, tovább viszem,
S örökké tart az életem!
S ha évszázadok jönnek mennek,
Formát adnak a köveknek,
Én itt leszek, én itt vagyok,
Mindig köztetek maradok!
Egy régi nőnap emlékére
Azt mondtad, örökké tart majd a szerelem,Kéklő ibolyából csokrot hoztál nekem.
Az illatos csokrot nem a boltba vetted, Ott a partoldalon, két kezeddel szedted.Sok-sok év tavaszán hoztad a virágot, Valóra válltottad a sok édes álmot.Hogyha jött is néha, szomorúság bánat,Elhozta a tavasz a kék ibolyákat.
Rég magamra hagytál, égi rétre mentél,Nem tartott örökké amit megígértél.De ha jön a tavasz, vele jön a bánat,Sírhalmodra szórom a kék ibolyákat!