kifordultam

Vad vagyok. Mert beoltottak. Egyszer.
S nem nemesít semmiféle vegyszer.
Nyesett magányom az, mi majd kihajt.
(Keressél ölni, van még, másikat.)
Nem adom ennél sokkalta alább:
a düh, ki nő: nefelejcs, szarkaláb.
 
Mezőmben fűszerek, keleti vér,
nekem pattanni extra fullszöveg,
de ha rámjön a frász, napi, heti bér,
a nem-szeretünk szanaszéjjel sorvaszt.
És fényévekben mérhetem a lófa@t.
 
A kár: ha benned istenek piálnak,
s a vérlob - azt még jelzed: lecigánylak.
 

Az én versemben almacsend. Megért.
Saját magát eszi, s hogy enne mást?
Kizárt. Amolyan jöttment szóbeszéd.
Alaptalan. Csak indulj. Mennybe. Lásd.
Az én versemben csutkacsend. Megért.
Kirágni könnyű. Ez a jó. Divat.
Megállsz. Az ok, tudod: szemet szemért.
És Isten tartsa meg a hobbidat.
A vakság téves hit, a higgy ma: nyűg.
Maroknyi béke. Fog. Ja: szemtelen.
A héj kezemben olyan fitymaszűk.
És elrosszlik. Mert el... Ha ráesem.
Minden nőben van másik merészebb,
s minden nőbe, ba@ni, jár egy lélek.

égfejen futkos a sok tetű
megannyi számla és többjegyű
kaparni vissza nem hiszlek és
marad az örökös viszketés
 
a hajnal berúgott sarlatán
megfekszik szívemnek húgyszagán
két szemem siralom tiszta ház
alkuszunk hull a folt mind tamás
 
s ha a száj kifejezéstelen
mikor a seholban sincs helyem
s a szerelem asszonyszülte kés
lesz-e ott istenátültetés?

Kapaszkodásból kihajtanak.

Kimér a nap, árnyéka ásít.