embererika blogja

embererika•  2021. február 9. 21:21

Elhullajtott szirmok

Magamat dobtam szerelmed tüzére,

hogy hamvadó parázsa fellángoljon.

Szívem dallamára megpezsdült vére,

megállt az óra, hogy időnk maradjon.

Ne dobd hát tűnő perceink múlásnak!

Új szöveggel írd a régi dallamot! 

Ha eléd egyszer tükröt tartanának

lásd, hogy égő csókod velem kárhozott.

Szemembe rejtett féltő tekinteted

szerelmes, boldog holnapokról zenél.

Mikor álmos reggel búcsút int kezed,

zsongító dalod, még mélyen bennem él.


Megállt az idő, mi majdnem elveszett.

Falad is kopik, mit a múlt épített.


embererika•  2019. július 1. 12:25

A Juszticia fogságában. /próza/

Olga és László, újaikat egymásba kulcsolva ültek a széken. Testük egymáshoz simult, mintha sziámi ikrek lennének. Amikor Olga teste megremegett, László azonnal szorosabban szorította kezét. A halk beszélgetések el sem jutottak hozzájuk. Kizárták a külvilágot csak ketten léteztek a 45-ös számú ajtó előtt a Bíróságon. Féltek belépni azon az ajtón. Féltek megváltoztatni az életüket. Olga szája, már sokadszor görbült sírásra. Fejét, László vállára hajtva próbálta elrejteni feltörő könnyeit. A férfi, felesége fejéhez dugta a fejét és halkan nyugtatta.
- Nem lesz semmi baj! Muszáj megtennünk, hogy meg védjelek benneteket.- A lányuk miatt használta a többes számot. Aki az iskolában, semmit sem sejt abból, ami itt történik.
László gondolataiba mélyedt. Előtte volt a kép, mikor késő este, rendőrök jöttek érte. Látta felesége és lánya szemében a zavart rémületet. Látta Olga utána nyúló kezét és ahogy a kislányuk, sírva kapaszkodik anyjába. A hátsó ülésről rájuk nézve is le olvasta mindkettőjük ajkáról a néma sikolyt.- Szeretlek!
Akkor örült, hogy családja semmit nem tud az ő "dolgairól". Folyamatosan hazudik Olgának, mert nagyon szereti és fél elveszíteni a családját. De látja azt is, mennyire szenved, amikor kiderülnek a "titkai". Látja a csalódottságát. A minden alkalommal nagyobb félelmét, bizonytalanságát. Még is örül, hogy feleségének soha nem kell hazudni miatta, érte. Tiszta lelkiismerettel mondhatja, nem tud semmit. 
- Nem vagyok "jó" ember de az életem adnám értetek! Szeretlek!- Suttogta  felesége hajába
Ekkor, egy nő haladt el előttük. Köpenye, susogva libegett lába körül. Ahogy fel pillantottak, találkozott a három szempár, majd Olga szemébe mélyült tekintete. A nő ajkai szomorkás mosolyra húzódtak, mielőtt tovább haladt előttük és eltűnt a folyosó végén. Belépett a szobájába. Egy pillanatra megállt az ablaknál. Arra a párra gondolt a folyosón. Tudta, hogy rá várakoznak. Vajon, mi késztet két ilyen embert a válásra? A férfi határozottnak tűnt de ott volt szemében a gyengédség és féltés a nő iránt. Felesége egész testében ott szikrázik a szerelem férje iránt. Fejét csóválva foglalta el a helyét a zord bírói asztal mögött. Már szólították a válni készülő párt. 
Olga és László, nagyon lassan emelkedtek fel a székről, nevüket hallva. Olgát az ajtó mellett ültettêk le. László, a terem másik végébe indult. A bírónő észre vette az apró mozdulatot, ahogy karja férje után rebben majd tekintetével követi. Megkezdte a tárgyalást.
Feltette a férjnek a kérdést: - fenttartja-e házasságuk felbontását?- Ő a feleségére nézett, akinek el fehéredtek az ujjai, ahogy szorosan össze kulcsolta azokat. 
- Igen!- válaszolta. De az igen, túl hangosra sikerült. Mintha ettől biztosabban hangzana. 
A feleségnek is feltette ugyan azt a kérdést. Férjére nézett, aki aprót bólintott. Tekintetét a bírói emelvényre emelte. Most ismerte fel a nőt, aki a folyosón ment el mellettük. Aki asztala mögül tisztán látta, hogy a nő, remeg. Majd nagy levegőt vett, még is alig hallható volt a válasza.- Igen!
A bírónő gyors kérdéseket tett fel. Minél előbb el akarta engedni ezeket az embereket. Furcsa megkönnyebülést érzett, amikor a nő biztosította, hogy fenn tart egy szobát a férjének, hogy bármikor haza jöhessen. Megtudta, hogy a férfi, külföldön kíván dolgozni. Fél óra sem telt el és végzett a formaságokkal, kimondva a válás tényét. 
A két ember, lehajtott fejjel hagyta el a tárgyaló termet. 
Olga a folyosón, a székre roskadt. László eléje guggolt és az ölébe hajtotta a fejét. 
- Soha többé nem bánthat senki benneteket! Mindig veletek leszek!- Emelte tekintetét Olga szemébe. Felállt, magához emelte az asszonyt és megcsókolta. Kézen fogva indultak el a kijárat felé. Észre sem vették, hogy a bírónő a folyosó végén állva figyeli őket. Már nem viselte a köpenyt. Elindult a folyosón. Pár métert, egymás mellett haladtak. A kijárat előtt, az asszony meg állt, hogy a férfi ki nyithassa a nehéz ajtót. 
Maga sem tudta miért de megérintette a nő karját. Amikor az felé fordulva rá nézett, egy pillanatra átölelte.
- Justicia meghozta az ítéletét, de a nő érzi a maguk fájdalmát!- Csalódottsággal szívében sietett tovább a folyosón.

embererika•  2019. június 29. 17:00

Szabadság

Nem a te szavad törvényét keresem!
A sajátom kell, hogy felszabadítson!
Nem kell az ujtól félve vissza lépnem,
hogy folyton, a küszöbön megállítson!


Nekem nem kell többé a te káoszod!
Űldögélj egyedül a pocsolyádban.
Ha elég, hogy a langyosat választod,
élj csak tovább a hamis csillogásban!


Nem akarok melletted holtan élni!
Kaland az élet csak te, nem jól látod.
Én nem akarok ahhoz hozzá szokni,
hogy szerelmem, életem, bemocskolod!


Nem a te szavad törvényét keresem.
A sajátom kell, hogy felszabadítson.
S ha nem ér útól többé már szerelem,
mégsem leszek rab, a légypapírodon!

embererika•  2018. május 16. 21:23

Gyere....

Gyere, pihenj meg szívemen

Égessen csókod kívül, belül

Olvadjon le rólam a selyem,

mikor a test mohón hevül


Halld, hogy gyors ütemre lélekzem

Érezd ahogy feléd zuhanok

Parancsolj testemnek hajnalig,

míg százszor, borzongva kiáltok


Hangod, gyengéden duruzsol

Szerelmet rajzol rám becéző ujjad

Forró ajkad míg szomjasan itat,

az édes pillanat, újra elragad


Lázadón takarj be árnyékoddal

A fakó holnap, már újra figyel

Szemhéjam mögé rejtem az időt

ha a kósza álom, felettünk átível

embererika•  2017. január 31. 22:02

Az éjjel.... (cím nélkül)

Az éjjel, tréfát űz velem
s a bolondos csend mond mesét,
míg a hajnal ki nem bontja,
bíborszín ruhája redőjét.

Lelkem titkon, enged a varázsnak.
Szívedre teszem szívemet
s a percek, porló homokká válnak
míg lopott időm, az éjben eltemet.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom