embererika blogja

Gondolatok
embererika•  2015. október 16. 21:34

sóhaj

Bejárnám érted
a világot parázson
csak párnám légy
s benned örökre elalszom!

embererika•  2015. október 14. 21:11

Őszi árnyak

Szürke felhő ereszkedik.
A hegyekre nehezedik,
Már majdnem a földet éri,
Szomorú zúgás kíséri.

Észrevétlen szellő lebben.
Hervadt levél arrébb rebben,
Körös körül minden csendes
Csak az ősz, mi körbe repdes.

Egy lehetetlen gondolat
Húzza saját árnyékomat.
Mélyen szántva az avarba,
Mintha titkokat vonszolna.

Sorsod, fonódni nem látom.
Háborítatlan magányom
Átadom a természetnek,
Mint szótlan sóhajt az ősznek.

Míg ott állok a szirteken,
Az eső zúdul hirtelen.
S lám-e borús hangulatban,
Eltökélten felkacagtam.

Lelkem egyetlen szobáját,
Virág díszben nyújtom én át.
S bárhol legyél mert szeretlek,
Megtartom a messzeséget.

embererika•  2015. október 8. 20:36

Vívódás

Szemhéjam mögé rejtőzött kék madarak
az álmaim, mik a semmibe szárnyalnak,
örökre rejtőztetve magam, hogy ne lásd
a lelkemig érő dermedt csendben a mád.

Mert hidd el én megértelek bár jól tudom,
szerelem mi elmegy melletted az úton
s kedvedért rejtem féltve őrzött álmaim,
szenvedélyből még fellángoló vágyaim.

S ölelni vágynálak a végtelenségig
a mindent feloldó ismeretlenségig,
hol nem léteznek az örökös korlátok
s nincsenek szavakból összefont korbácsok.

Hol a szívek dallama balzsamként lebben
és örökre elveszek  tekintetedben!

embererika•  2015. szeptember 28. 16:03

Ne legyél...

Ne legyél most önző, mert eszed vezérel
Rám is gondolj, az én szívem szerelmével!
Én talán a fürtjeimmel bíbelődöm
Vagy épp tűnő reményeimmel vesződőm?

Most is kérlelve lógok rajtad, mint gyermek
Kit szülőjétől épp elvenni készülnek.
Ne úgy tekints rám, mint csintalan Manóra
Vagy hazug álmokat szövő öncsalóra

Ajkamnak, minden apró sóhaja édes
S nem olyan mézesmadzagosan negédes
Mert neked lehelem bánatra, örömre
Egymásba tekintő, örök szerelmünkre.

embererika•  2015. szeptember 24. 16:35

Remény elemzés

Egyre őrzött emlékek eltörpülnek
szerelmek, méreggel összevegyülnek
álmatlan álmokba még menekülnek,
pirkadó hajnalok, keservet szülnek!

A hiány láncszemei megcsördülnek,
ékes érzések bárhogy lelkesülnek
de a szívek még egymásba merülnek
hajlott vállakon, sorsok nem épülnek!

Vágyak elhagynak, ölnek, meggyötörnek,
megírt sorsukból mindent kitörölnek
tán azt hiszik így kevésbé sérülnek,
el nem sírt könnyek lassan legördülnek!