embererika blogja

Megszülettem, hogy legyek
ajándékként, szeretetnek,
mély sebekre szakajtónak
keservekre, könnyfogónak
nekik, neki, és neked.

Megszülettem, hogy legyek
indák között, iránytűnek,
éjszakákon fényfogónak
létrafokon, ácsorgónak
nekik, neki és neked.

Megszülettem, hogy legyek
templomodba, vesta szűznek,
alázatos lánghozónak,
titokzatos hívó szónak
nekik, neki és neked.

Megszülettem s így lehetek
szegmense a szerelemnek.

Botolva járok a világba.
Sallangjaim dobnám kukába.
Szakadt létem, lóg ablakomba
Hazug karma váj a húsomba,
Vakon ütközöm korlátokba.
Hitem, lelkemnek maradéka
Meddő szerelem hordaléka.
Thanatosz karjában álmodva
Én vagyok, ki keresztem fonja.

Bejárnám érted
a világot parázson
csak párnám légy
s benned örökre elalszom!

Szürke felhő ereszkedik.
A hegyekre nehezedik,
Már majdnem a földet éri,
Szomorú zúgás kíséri.

Észrevétlen szellő lebben.
Hervadt levél arrébb rebben,
Körös körül minden csendes
Csak az ősz, mi körbe repdes.

Egy lehetetlen gondolat
Húzza saját árnyékomat.
Mélyen szántva az avarba,
Mintha titkokat vonszolna.

Sorsod, fonódni nem látom.
Háborítatlan magányom
Átadom a természetnek,
Mint szótlan sóhajt az ősznek.

Míg ott állok a szirteken,
Az eső zúdul hirtelen.
S lám-e borús hangulatban,
Eltökélten felkacagtam.

Lelkem egyetlen szobáját,
Virág díszben nyújtom én át.
S bárhol legyél mert szeretlek,
Megtartom a messzeséget.

Szemhéjam mögé rejtőzött kék madarak
az álmaim, mik a semmibe szárnyalnak,
örökre rejtőztetve magam, hogy ne lásd
a lelkemig érő dermedt csendben a mád.

Mert hidd el én megértelek bár jól tudom,
szerelem mi elmegy melletted az úton
s kedvedért rejtem féltve őrzött álmaim,
szenvedélyből még fellángoló vágyaim.

S ölelni vágynálak a végtelenségig
a mindent feloldó ismeretlenségig,
hol nem léteznek az örökös korlátok
s nincsenek szavakból összefont korbácsok.

Hol a szívek dallama balzsamként lebben
és örökre elveszek  tekintetedben!