embererika blogja

Olga és László, újaikat egymásba kulcsolva ültek a széken. Testük egymáshoz simult, mintha sziámi ikrek lennének. Amikor Olga teste megremegett, László azonnal szorosabban szorította kezét. A halk beszélgetések el sem jutottak hozzájuk. Kizárták a külvilágot csak ketten léteztek a 45-ös számú ajtó előtt a Bíróságon. Féltek belépni azon az ajtón. Féltek megváltoztatni az életüket. Olga szája, már sokadszor görbült sírásra. Fejét, László vállára hajtva próbálta elrejteni feltörő könnyeit. A férfi, felesége fejéhez dugta a fejét és halkan nyugtatta.
- Nem lesz semmi baj! Muszáj megtennünk, hogy meg védjelek benneteket.- A lányuk miatt használta a többes számot. Aki az iskolában, semmit sem sejt abból, ami itt történik.
László gondolataiba mélyedt. Előtte volt a kép, mikor késő este, rendőrök jöttek érte. Látta felesége és lánya szemében a zavart rémületet. Látta Olga utána nyúló kezét és ahogy a kislányuk, sírva kapaszkodik anyjába. A hátsó ülésről rájuk nézve is le olvasta mindkettőjük ajkáról a néma sikolyt.- Szeretlek!
Akkor örült, hogy családja semmit nem tud az ő "dolgairól". Folyamatosan hazudik Olgának, mert nagyon szereti és fél elveszíteni a családját. De látja azt is, mennyire szenved, amikor kiderülnek a "titkai". Látja a csalódottságát. A minden alkalommal nagyobb félelmét, bizonytalanságát. Még is örül, hogy feleségének soha nem kell hazudni miatta, érte. Tiszta lelkiismerettel mondhatja, nem tud semmit. 
- Nem vagyok "jó" ember de az életem adnám értetek! Szeretlek!- Suttogta  felesége hajába
Ekkor, egy nő haladt el előttük. Köpenye, susogva libegett lába körül. Ahogy fel pillantottak, találkozott a három szempár, majd Olga szemébe mélyült tekintete. A nő ajkai szomorkás mosolyra húzódtak, mielőtt tovább haladt előttük és eltűnt a folyosó végén. Belépett a szobájába. Egy pillanatra megállt az ablaknál. Arra a párra gondolt a folyosón. Tudta, hogy rá várakoznak. Vajon, mi késztet két ilyen embert a válásra? A férfi határozottnak tűnt de ott volt szemében a gyengédség és féltés a nő iránt. Felesége egész testében ott szikrázik a szerelem férje iránt. Fejét csóválva foglalta el a helyét a zord bírói asztal mögött. Már szólították a válni készülő párt. 
Olga és László, nagyon lassan emelkedtek fel a székről, nevüket hallva. Olgát az ajtó mellett ültettêk le. László, a terem másik végébe indult. A bírónő észre vette az apró mozdulatot, ahogy karja férje után rebben majd tekintetével követi. Megkezdte a tárgyalást.
Feltette a férjnek a kérdést: - fenttartja-e házasságuk felbontását?- Ő a feleségére nézett, akinek el fehéredtek az ujjai, ahogy szorosan össze kulcsolta azokat. 
- Igen!- válaszolta. De az igen, túl hangosra sikerült. Mintha ettől biztosabban hangzana. 
A feleségnek is feltette ugyan azt a kérdést. Férjére nézett, aki aprót bólintott. Tekintetét a bírói emelvényre emelte. Most ismerte fel a nőt, aki a folyosón ment el mellettük. Aki asztala mögül tisztán látta, hogy a nő, remeg. Majd nagy levegőt vett, még is alig hallható volt a válasza.- Igen!
A bírónő gyors kérdéseket tett fel. Minél előbb el akarta engedni ezeket az embereket. Furcsa megkönnyebülést érzett, amikor a nő biztosította, hogy fenn tart egy szobát a férjének, hogy bármikor haza jöhessen. Megtudta, hogy a férfi, külföldön kíván dolgozni. Fél óra sem telt el és végzett a formaságokkal, kimondva a válás tényét. 
A két ember, lehajtott fejjel hagyta el a tárgyaló termet. 
Olga a folyosón, a székre roskadt. László eléje guggolt és az ölébe hajtotta a fejét. 
- Soha többé nem bánthat senki benneteket! Mindig veletek leszek!- Emelte tekintetét Olga szemébe. Felállt, magához emelte az asszonyt és megcsókolta. Kézen fogva indultak el a kijárat felé. Észre sem vették, hogy a bírónő a folyosó végén állva figyeli őket. Már nem viselte a köpenyt. Elindult a folyosón. Pár métert, egymás mellett haladtak. A kijárat előtt, az asszony meg állt, hogy a férfi ki nyithassa a nehéz ajtót. 
Maga sem tudta miért de megérintette a nő karját. Amikor az felé fordulva rá nézett, egy pillanatra átölelte.
- Justicia meghozta az ítéletét, de a nő érzi a maguk fájdalmát!- Csalódottsággal szívében sietett tovább a folyosón.

Hangos vidámságra ébredtem reggel. Enikőm nevetett s keltett ezerrel.
-Korán van még gyerek! Hagyj aludni engem!
-Nem lehet Anya!
Ma töltöm a 14. évem! Örülök nagyon, mert már "felnőtt"lettem!
Én meg csak szívemben sóhajtom:
- Épp ettől féltem angyalom.
Őzike szemei csillogva nevetnek.
-Mit kérlelnek azok a boci szemek?
Nem szól csak mosolyog, pilláit verdesi, fejét könyörögve oldalra billenti.
 -Menj aludni gyermek! Vasárnap reggel 6! Még nincs szülinap!
Csendben tettem-vettem, titkokat előszedtem, férjemet keltettem.
Zene csendült fülemben  s reggel hatkor csak neked énekeltem:
"Ez a nap más mint a többi..."Bár kacag, könnyeit Ő sem rejti.
Gyermeki bájával libben közénk Enikő a "Nő."Mindig megcsodálom:)
milyen szépnek adta a Teremtő:))

/ Megosztom veletek mai ébredésem :)) /

Ötven évesen,már nem hordok miniszoknyát és
vörös rúzst sem használok ajkaimra.
Oda figyelek,hogy ne emeljem ki arcom változásait.
A hamvas szépség múlásával mi változott mégis?
A lélek harmóniája került előtérbe.Érzelmileg is
rendben vagyok. Bár tükröm még nem árulkodik
koromról,egy másfajta derű és szelídség költözött
szemembe.Azt hiszem,érzem lelkem mélységeit és
tudom annak felső határait.S bár vannak rossz
időszakok az életemben,igyekszem a mindennapok
pillanataiból táplálni éhező lelkemet.
Fontosabbak lettek az emberi kapcsolatok.
Amibe ha bele is felejtkezem érzem azt,hogy
nem a mélysége hanem a minősége a fontos.
Azt is tudom már, hogy ilyen tisztán szeretni csak
ebben a korban lehet.Soha nem mondom:
-nekem már mindegy-hiszen nem így van. Mert a
nő örök és én az vagyok.
Én így látom ötven évemben magam.:)

Ma reggel is hiányod érzem
Úgy innám szavaid kedvesem
Lelkünk,ha eggyé varázsolom
Járhatsz velem az én utamon :)

Regge hét órakor kelt.Alex már nem volt otthon.Kélyesen nyujtózkodott az ágyon s ahogy  a
tegnap éjszakára gondolt érezte,arcát elönti a forróság.
-Nagyon szeretlek -mondta ki hangosan a kispárnáját magához szorítva.Az éjjel Alex is ezerszer
 suttogta fülébe  ezt az egy szót.
Kiugrott az ágyból.Gyors zuhanyozás és öltözködés után a konyhába menet be nézett Clarához .
-Jó reggelt te hétalvó!Kifelé a takaró alól vár az iskola!-Az ágyból csak halk sóhaj hallatszott.
Elen megvárta míg Clara ránézett és biztos lehetett abban,hogy felkelt.Azzal elindult,hogy
 reggelit készítsen mindkettőjüknek.Nem szerette ha lánya reggeli nélkül indul el az iskolába.
Müzlit töltött a tálkákba friss tejet öntött rá és egy-egy teáskanál mézzel locsolta meg.
Várta,hogy Clara előkerüljön a szobájából.Szerették ezeket a pillanatokat,mert ilyenkor
csak egymásra figyelhettek.
-Anya!-szólt Clara.-Fogsz tudni még gitározni és rajzolni?-S közben anyja bekötött kezére nézett.
-Nem tudom kicsim. Hosszas gyakorlással biztosan sikerül majd.
Elen nagyon szeretett rajzolni.Maga festette a gyerekszobát és Clara is szerette
a mese jeleneteket,szobája falán.
-Tudod anya Evelyn is szeretné,ha rajzolnál neki a szobája falára valamit, amit kifesthetne.
Tudod,hogy a legjobb barátnőm és már majdnem meg is ígértem neki.
-Majd beszélünk még erről.Ha jól haladok a tornával,még visszatérünk rá.
-Na de kisasszony!Irány az iskola!Még a végén lekésed az iskolabuszt!-Tízórai a táskában
innivalót vegyél az iskolába.Az órákon pedig tessék figyelni!
-Rendben anya!-Szalutált nevetve.-Anyját megölelte egy pillanatra és elsietett a buszmegállóba.
Elen rendet rakott a konyhában és a hálószobákban.Az orvosával kilenc órára beszélt meg
egy találkozót. Ma veszik le először úgy a kötést,hogy ő is láthatja majd milyen lett a keze.
Egy kicsit félt.Eszébe jutott az a nap,mikor kint volt a temetőbe.Mintha kívülről látná magát.
Ahogy az a nagy tábla elzuhan az ő keze pedig a vázán pihen.Újra érezte az iszonyú fájdalmat,
pedig nem is tudta hirtelen mi is történt valójában.Csak amikor a kezére pillantott látta meg
a sok vért és hogy az ujjai végén csak az ujjperc csontjai vannak.A körülötte lévők,hangosan
jajjgattak.Még neki kellett őket megnyugtatni.Szerencsére a fájdalom csak rövid ideig tartott.
A jótékony zsibbadás elfedte a fájdalmat.A kezébe jobb híján egy csomó zsebkendöt fogott
és ezzel takarta le kezét is.Ismerősök jöttek segíteni akik be vitték a közeli kórházba.
Ők értesítették Alexet is mi történt.Elen mire ideért gondolataiban már ágyukon ülve hangosan
zokogott.Ahogy könnyei lassan elapadtak,szíve is mintha könnyebb lett volna.Eszébe jutott,
hogy nem volt ideje akkor még sírni sem.Mindig valakit éppen meg kellett nyugtatni,hogy
minden rendben lesz.A műtétre nem is emlékszik.Alex az osztályon várta, hogy lehozzák
a műtőből.Egy pillanatra felderengett az arca és az aggodalom ahogy ránézett,de ujra mély
álomba merült.
Alex leült a folyosón mert tudta nemsokára beszélhet az orvossal aki Elent operálta.
szerette volna tudni mi történt,milyen sérülései vannak feleségének.