Tavaszi kobzás

Tavasszal sírni kezd a föld,

 patakzanak könnyei,

 felébred az alvó tölgy,

 s a füzek,

 kedves udvarhölgyei.

 Sebesen szalad a folyó 

 jégdarabokkal hátán.

 Nap fénye ropja táncát

 az idő

 végre meglazult sálján.

 Trillák festik meg az eget,

 néha kiles a pocok.

 Picinyke teste remeg,

 lám, a föld

 még éhesen ténfereg.

 A holnap más lesz, makk hullik,

 kikandikál a toboz.

 A tavasz keze nyúlik,

 s több lesz az,

 mit a téltől elkoboz.

 Dufek Mária

 2017.01.26.