csp01 blogja

Mindig Homérosz

Az igaz költő


Élni, hogy írni


József Attila már nem ír többet?
"Nem. Írhatnék, de az élet-
viháncoló szilvásgombóctöltet-
gégémbe zárult, nem vagyok képes
-s nem oldozhat fel egy csodás főzet-
lenyelni egy falatnyi csepp étket.
Csak tépetik kenyér, öntetik bor,
elősajog fogamból minden por.


Az élet elemózsiás, zöld zsák,
cipeljük ölben és elfáradván
-ürül, kifogy, megint telirakják-
a végén csak húzzuk magunk után.
Elosztogattuk ám a tartalmát!
Ülünk előrenézve és bután.
Úgy szól, akár vak embernek a fény.
De persze, égi nagy parancs, hogy élj.


Megírni, mert hisz élni és enni."
S mivel jön épp, közelg, emitt vonat,
lép és eléje dobja, illeszti
a képzeletbeli tollát, tollat.
(Holott az épp illik, való neki.)
Egy bősz vonat, mi hátra nem tolat.
Vagy egy... sas körmébe...
és elmegy onnét hátra sem nézve.


De hát Hegyi Szonettet kellene 
le- és megírni, pontosan neki!
Attila! Hát a Költő mit tenne?
Hegyi Szonettet Eszter lejegyzi.
Eszter, kinek van két-három szeme,
egyet feláldoz, hogy Szonett, Hegyi
lehessen és legyen, habár soha
folytatni, látni senki sem fogja.


Lássuk tehát, ahogy megmarkolja
a képzeletbeli tollát, tollat,
máris Hegyi Szonett, a Földóda,
örökható, költői Égszózat
belőle jő akár kakasszóra.
Rikácsolnak mind együtt, de olyat,
feléled minden József Attila
és ezt mindannyiuk meg-megírja...

A Gondolkodó
A homo sapiens szónokol


Előhang
A Gondolkodó vagyok, ( mindég mondják, hogy egyek ). Rodin szobra két kézzel,  az öklöm számba ér fel .
1.
Ragyás, kopasz, csúf vénség, én se értem, mért él még, bizony ő a gondolat,  aklok mellett és alatt álldogál és kéreget, megállítva titeket is, lekapcsolja villanyom,  -  de  -  telefonom hagyhatom , tévém kidobja vagy nem, és magát mellém fekszi, ki tudja, jó - e neki (...)
2.
Homo sapiens vagyok, ne várjanak angyalok, csak egy istent akarok, oktatom és művelem, minden egyes reggelen. Gyere te is énvelem.
Vagyok Homo Sapiens ! Jössz és tőlem észt elcsensz? Nem tudsz és nem is adok. Elveszni gondolatot bizony hogy én képtelen. Állítólag jó nekem .
3.
Kisgyermek a gondolat, nevet - sír és mit mondhat? Fagylaltot sohase kér, nekünk mind esti mesél. Olyan árnyék, testetlen a gondolat: "légy nekem! " Életed az életem, mondatod is énvelem: nem kell, ami nincs nekem, minden van az én lelkem, minden lesz az én testem...
4.
Vagyok én a gondolat. Tudom: - miért gázol a vonat - Róma mért nőtt nagyokat - kék a vér mint patyolat. Vérzek minden dolgokat. Kérdezzem az ősöket? : "Hová tegyek gyermeket? " Kérdezzem a bölcseket? : " Traktort vagy inkább ekét? " Én nem ezt tudakolom, volna rá bármi okom? ...
5. 
Érdeklődöm: négyzeten mennyi az a végtelen? Érdeklődöm hevesen, miért szóljak kedvesen? Meg persze a pók helyett ne csapjuk le a legyet? Mindannyian tudjuk jól. A gondolat szónokol, prédikál és hittérít, az aszfalton szétterít, közönykedvre átderít,  befalja a reggelit .
6. 
A gondolat én vagyok. Ha gond, vész, hulla, úgy is. Én vagyok a gondolat, Éva, Ádám az voltak, Eszter, János az lesznek. Ezt elfogadni tudod? Vajon te gondolkodol? Ha jól gondolom, igen. Látod a sötétséget, átkod vet neki véget. Látod azt a hideget, 
7.
léteddel mi hiteget, és te indulsz meztelen, érsz - e világvégeken? 
Én hiszem és gondolom: csak enyém a hatalom. Gondolat és cselekvés, egy keresztre fel- levés. Itt állni a dombtetőn. Féltőn és védekezőn kezem is kinyújtom rád és innen megyünk tovább.

"Megtoldott haiku": A hagyományos három soron kívül és után van egy negyedik, egy egyszótagú sor, ami váratlan fordulatot hoz, döntő jelentőségű a mű értelme szempontjából. Pl.:
   Van 


E szót papírra!
Falakra és fülekre, 
a semmi-rémre, 
nézd!


Holnap


jött be a jó-ság ,
elhihető szerinted?
Kézre puszilni!
Félsz?


Most 


Tegnap(ok) szaga 
holnapon, örökkön át 
mába is kóstol.
Így.


Óhaj 


"Legyek hatalmas!"
"Vigyázz, nehogy beverd a 
fejünk az űrbe 
is!" 

Hulló csillag


  Tegnapelőtt elkezdék írni egy novellát. Igen.  
Elbeszélést? Csak novella. A következőről szól (érdekelne a véleményed, pl. te milyennek és hogyannak írnád): két szereplő, egy fiú és egy lány. Kellemes nyári estén  odakint üldögélnek a kert végiben, a búzatábla sarkában. Vagy kukorica, ha úgy jobb. (Ha valaki azt jobban szeretné.) Alkonyat, naplemente, holdfelkelte és sorjában felgyulladnak a csillagok. Ők ketten a csillagokról cseverésznek. A lány azok nagy számáról, az űr végtelenjéről elmélkedik. Magával ragadja a Világegyetem Nagysága (írhatod kis kezdőbetűvel is) és önnön Kicsisége. A fiú a lány csillagszemeiről vagy legyen így: csillag-szemeiről  beszél, minden csak ürügy neki, hogy a lányt a csillagköziségből (mondjuk kissé költőien) levonja a földre, a saját földjére s annak királynőjévé tegye.
   Aztán hullócsillagot látnak. Illetve nem: hulló csillagot. Innen ered a cím is. 
   Egy csillag lehull, szó szerint csillag, szó szerint lehull. Tehát nem a légkörben felizzó és elégő meteor. A közeli erdő mögé. Vagy épp beléje. Ők megrémülnek, de aztán odabátorkodnak. Szerintem ennek igenis, így kell lennie, mint Krisztus kereszthalálának. És ott egy apró, pislákoló, gömb alakú, de nem perzselő... izé. 
   A lány és a fiú: a filozofikus és az erotikus micsoda? típus egyidejű szerepeltetése. Szerintem megfelel. A lehulló csillag, elismerem, meseszerű elem. Nem, azt nem hiszem, hogy való és fantázmány keveréke. Fennakad egy fa, méghozzá-ezt is kialkottam!-egy öreg, odvas, bagolylakta bükk lombjában, onnan később lepottyan a talajra. (Valóban, 2x hulló csillag.) Nézik, megérintik, felemelik, az kihűl, meg is dermed és porrá olvad. Hamvad. Kezeik közt. Én egyébként úgy képzelem el: az ember és az univerzum összetalálkozása, összekoccanása (nem tudom, miért, de ez a szó jut mindig az eszembe). Ami az embert felemeli univerzális magasságokba -mélységekbe, elfeledteti vele (ember)léte természeti ösztöneit, jelen esetben nemiségét. Valóban elfeledteti. S ha ehhez ilyen mesebeli dolog kell-legyen tessék. Porból lettünk, porrá leszünk. A lány helyett a fiú mondja és hozzáteszi: "amíg csillag vagyunk, ragyogunk, ragyogjunk egymásért és egymásnak. "Tévedsz,  tévedtek,  nem csókkal zárul. 
   Hanem, így döntöttem, a csillag feltámasztásával. A lány morzsolgatja a port és az kigömbölyödik, a fiú rálehel, a gömbforma felmelegszik, felszáll és itt fog ragyogni, az ég bal szélső pontján. Egyedül, de szépen. A fiú adja fel a lány meghódításának kísérletét! 
    Ő (a fiú) is éles megállapításokat tesz a kozmoszról. A kozmosztikusságról. Ez a szó szerepel benne. Tegnapelőtt kezdtem el írni. Tegnap még, elárulom, a fiú és a lány közé esett a csillag. De így jobb lesz. Ma kész. 
   Én egyébként úgy képzelem el: az ember és az univerzum összetalálkozása, összekoccanása (nem tudom, miért, de ez a szó jut mindig az eszembe). Ami az embert felemeli univerzális magasságokba-mélységekbe, elfeledteti vele (ember)léte természeti ösztöneit, jelen esetben nemiségét. S ha ehhez ilyen mesebeli dolog kell-legyen tessék.