csp01 blogja

A poéta dolgozik

 A poéta ír, írogat.

Elégia, epigramma.

Szonettek és a ballada,

nagyon nagyot, nagyon sokat.

A költemény az ő célja.

Verslábakkal viaskodik,

ütemekbe kapaszkodik,

rímekkel is hadakozik,

eme percben, éppen most is.

Győz s győzött. Hisz poéta.

 A költemény, az kell neki.

Hangsúly, rím és időmérték,

az istenek erre kérték.

Verslábazza, ütemezi.

(No és persze, rímelteti.)

A trocheus messze szalad?

Utoléred azon nyomban,

visszahozod versláncokban,

 s versbe kötöd. Mert ez szabad.

 A sok ütem jól elbújik.

De mindenütt megtalálom,

nem kell hozzá a varázsom. 

Versemben lesz így is, úgy is.

 A rímek is kergetőznek

kacarászva, csilingelve,

össze senki ne szedhesse?

Mi befogjuk összes őket.

 S a költemény befejezve.

Belerakva, beleraktad

(mert van hozzá nagy hatalmad)

verláb-, ütem-, és rímekbe.

Verslábain elugrálgat,

ütemein zongorázva

minden dalát el-eljátsza,

s a lékeknek épít házat.

Rímei is muzsikálnak.

Örökfényű dicsőséggel.

De figyelj az üzenetre,

ami benne van a versbe'.

Hogyan ragyogj csillagképpen,

hogyan fényelj, hogyan égj el.

Hogyan legyél fényben éjjel.

Hogy ne szakadj soha széjjel.

Megdicsőülj égi kénnyel.

Árván (?)

1. Az ember árva. Nincs társa,

kezét ki nyújtaná. Ha-

sír vagy mosolyg az ember.

Midőn fáj néki lába.

2. Szokott ilyet csinàlni,

a lába, fáj és fájni.

Sajog, fáj. Zsibbad. Éget,

miképpen az-akármi.

3. A lélek is szok fájni.

Ha nem sikert a vàgy. Mi?

Mi a vágya?

A vàgy ilyet tennünk tud

(de meggyógyítja... Àgi?)

4. Az enber árva. Légy társa,

örök végül-barátja.

Aki: keresztjét megpuszilja

s ha rosszal, szól reája.

5. Kedves hozzá nagyon legyêl! Úgy.

Legyêl a Mindentőlvêdj,

szeressed is, ha tudod,

s tovább emígy... sok egyéb.

6. De légy, ha kell, nagyon durva!

Üss rá nagyot, de újra!

(ne félj, nem fog szétesni.)

kanyarg, ha balra útja.

(Vagy épp jobbra?)

7. Szoirítsd meg minden kezét.

Szorítsd, ne kérdjed ezt: mért?

A vére serken, így jó.

Itasd meg vele a vért.

8. Az ember árva. És árva?

Akkor legyêl te bátyja-

ugyan ki más lehetne?

Te, ki éltét vigyázza.

9. Az ember árva. És árva.

Legyêl szülőanyája,

ki önvérrel táplálja,

Simogja keze-lába.

S világba bébocsátja.

S világba bédobálja.

10. Az ember egyedül élve.

Legyél te vezére,

vezesd a Nagy Csatába.

Tengertől kék a vére.

Az ember mégsem árva.

11. Emitt, amott a másik,

talán e percben ásít,

s bebúj a föld alája.

De itt van, így is látszik.

12. Közelget és megérkez

a Másik. Ő is lélegz.

Mi sül ki belőle? Hàt...

Ember legyêl, ne vétkezz!

13. Az ember állva és állva.

Nincs néki (rab,)szolgája,

alá ki széket tolna.

"Üljön le bolygójára!"

A nagy ember

1. Az ember oly kicsi. Vagy ezt csupán hiszi? Ej, nem, valóban pici.

Az ember egy vízcsepp és soha ne idd meg. Kezedből épp folyik ki.

Vagy az ember porszem. Nem lesz nagyobb OTT sem, de a Nagy Hegyet hiszi. 

2. Pillanat az ő-lét, erre mondj A-t és Bé-t. Emberlét a pillanat.

Világgal jóllakik, idő nem adatik, hogy elmossad kanalad.

Építed fel örök, s hga van időd, töröd, Átjárhatratlan Falat.

3. Atom ő, egy atom. Csupán ezt mondhatom, van belőle sok halom.

(De ki benne proton? Elektron, neutron? Ezt majdan megírhatom?)

Univerzumarcú, űrszívű s fényagyú visszafejlődött majom.

4. Az ember óriás (?). Sírt neki sose áss, bele sem férne talán. 

Látja, nézi a fényt, tudja, gyártja a Lényt, akkor ia, ha csüng a fán.

Nagy Hegyet megmássza, felér a csúcsára, nevét ki-bekiáltván.

 5. Ő felszáll (?), leesik, fáj ez, de jólesik, felszáll űjra ês repül.

Szárnyal a föld felett, látja a szörnyeket, Naptól, Holdtól felhevül.

Vele nem tart senki? Megesik ilyesni, úgy magának hegedül.

6. Az ember ősrobban (?), de mindennêl jobban, megteszi, mert ő olyan.

Azután ősroppan (?) és minő nagy gyorsan, ő sem tudja, ez hogy van.

Az ember jelen van végtelen kozmoszban, emitten és amottan.

7. Az ember ír, olvas. Amikor nem szólhat-hisz él ilyen időkbe'

Megírva a múltja. Ha rossz, írja újra, a tolla Nincs eltörve.

És:

Megírva jövője, megírja előre és nem kérdez belőle.

8. És az ember beszél, rólam, rólad regél és ezt meg ki hallgatja?

Kimondja a valót, élteti a halót és ezt meg ki hallgatja?

A sokféle nyelvén Mindent Elbeszélvén meg ő maga hallgatja.

9. Ő tudja önmagát és kérdi az okát és megleli a célját,

édenét emeli, ha jólesik neki és elzavarja Évát.

Alma helyett eszik (ha édenfák termik)... mondjuk répát!

10. Ő tudja, hogy "vagyok", kiált erre nagyot és felboldogul tőle,

a mindent létezi, hiszen így kell tenni egyszer és mindörökre.

Egyszer talán meghal. De ez ne legyen baj, ő a Van örök őre.

11. Ő végül és végül...

12. És vajon a mások? Mert van ember, számos, mit tesz vajon a többi?

Eszik a kenyeret, isszák a vizeket, nem kell velük törődni,

sírnak és nevetnek, csak szivet idéznek, velük nem kell törődni.

13. Ő mássza fa ágát, elmondja imáját, ezt hallgatja mindenki,

majd a fàt kivàgja. Belőle lesz vára, ezt figyeli mindenki.

Várába zárkózva vadász csillagokra-ez így nagyon jó neki.

14. Ő kiissza az űrt, megtapsolja az úrt (és tisztelegjen neki?)

A gonoszt és rosszat, bárki bármit mondhat, puszta kézzel elveri.

Ami szükség igény, azt úja és ismét meg-, Meg,-, MEG,-, MEGCSELEKSZI.

15. Valóra válik álma,

felépül ő világa.

Mindenki megcsodálja

s követve példája.

ugye?

16. Ő-és a sok egyéb? Mert ember van elég. A minden egyes többi?

Őneki társai? Lehet-e mondani? Őket is kell megnőni.

nekik is kell megnőni!

Sírrnak és nevetnek, de tudnák az Egyet. Velük is kell törődni.

Ő...

17. Világít sötétben, csillagok az égen, elkészíti lámpáját.

Melegít a télben, ezt én is már érzem és nem kéri az áràt,

beleszól a csendbe, hangja hallik messze. A mindenek meghallják.

Nos:...

Nos: a világ: jó. De valóban jó, nagyon-nagyon jó. Ez oly csudajó! A hó hull, érzem, nézem és kérem. Az összes télen. A hó elolvadt. De még amott van. Ez mind-mind jól van. 

  Rigó énekel. Tán épp énnekem. Hallgatom és tetszem, ez az én énekem. Nagyon szeretem. Van, él a halàl, mindent megtalál, mindent megzabál, félre-félreállj, amidőn kaszál.

  (Nincsen a halál! Sermmit nem talál. Semmit nem talál, meghalsz s örökhetsz, nincsen akadály.)

Piros a folyó, négszög a bolygó, ciripel a ló, legyél hasonló, ez mind, mind jó. "Jó."

   Szótlan a néma, beszél a nêma-holnap? Még ma. Szól akár Éva. Mi lehet célja?... A világ, hát szép. De mindenekképp. Ezt kürtöljed szét! És mondj rá Bé-,t, Zé,-t.

  Milly szép az élet. Az Én-nel ékes. Ne legyél éhes, minden megéltet. Írjál sok képet. 

  Az élet csodás, halálon hozd át. Megöl? Megbocsáss! S menjél csak tovább. Ők is ezt mondják. 

    Egy fa az erdő. Egy fa:, az első. Benne van nagy erő, nem lesz tüzelő. És a mellőle és a mögüle bújj és jöjj elő!

  Létezik az erkölcs, létezik az erkölcs, embert vele tölts, ezt teszi a bölcs. Pénzt rája ne költs.

  Föld-ég összeér, föld-ég összeég, vajon mit mesél, mit mond már és még? Soha nincsen vég!

Minden soha el nem készülő műalkotás

Ezen mű nem létez.

Nincsen és nem létez!

De hát jó és szép ez.

Kêszüljön el tehát.

Merre van a pennád?

Vésőd és ecseted,

van, hiszen kell neked.

    Kész-ül,

     ép-ül,

    szép-ül.

   S végül:

  KÉSZEN

    Éppen

amolyan, emilyen.

És igen. És igen!

Mindenki meglássa!

És légyen hatása:

Az Örök Nagyon Jó,

légy te is hasonló.