A nyár alkonyán

Nyár váltja útját, lassan az őszbe lép,
Virágszőnyegét gazdagon teríti még elém.
Falevelek rezzenek, lágy szellők ölelnek némán.
Az égkékjén, még bárányfelhők utaznak,
Édes a terhük, mit magukon hordanak.
A sárguló nyár már pihenésre vár, de még
Utolsó csókját leheli rám.

Isten öröme és békéje már az enyém,
És áldása minden pillanatban elér.

Így múlnak a napok a szép évszakok.
Félúton hazafelé, ne feledd
Porból és hamuból lettél!
Utad végén, szemed kékjén,
A Mindenség lelkén
Egyszer majd érzed hazatértél.
Zarándoklat az életünk,
Erősséget ad a becsületünk.
Lassú léptekkel haladjunk,
Hagyjuk az időt – rohanjon.

Isten öröme és békéje már a tiéd,
Mert elfogadod áldását, szerető mosolyát,
Mezei virágból font koszorúját,
Évszakoknak változását és a
Nyárnak hűvös alkonyatát.

2009. 09.08.