Körforgás gyöngyei alatt a lánc
az ember maga: puha-szikla lény,
élteti vagy elhullatja a láz;
formálható, s léte mégis kemény.
Teste nem börtön: lehetőségek
égen tükröződő valósága,
lelke nem testvére szenvedésnek;
s légvár csak meghatározottsága.
Olyan, mint a verdeső-védtelen
bátorrá lényegülő mély szellem
titok-telt szőnyege kigöngyölve,
Olykor veszélyt sejtő szabad volta,
s tompa horizontján elragadja
illúzióknak röpke gyönyöre.
Szerkesztő: csillango
Figyelők: 11
csillango• 2014. szeptember 2. 20:39
Betűk tengerén evezget
különc képzetekkel a szó.
Víz mélyéről az ihlethal
éberen, de kifogható.
A szóból az ihlet hala
fon munkált mondatkoszorút,
hab faragja az észsziklát,
hab, mely formált ékkövet gyújt.
Zsivajgó betűkáoszból
sorbarátságok köttetnek,
ringó strófák melegsége
sok lélekkorallt ölel meg.
Strófák hömpölygő táncától
kavarodik a víz fátyla,
kagylóálmából az ősgyöngy
Vers néven ébred világra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!