Verslabdacsok

Kultúra
csillango•  2014. július 30. 11:03

Modern dal


Elf lehelete pengeti a szélhárfát,
boszorkányok pappá szentelik a máglyát.
Sellők pikkelye eltompult szigonyt borít,
Zeusz jóságos bölcs és mindenhez konyít.

Fúriák bája messze földekig elér,
Hesztia egy kacér kellető és ledér.
Adoniszra tekintve kővé dermedünk,
Geb légi kezeitől folyton lebegünk.

Goblinok deleje a bolygókat vonzza,
miért versengtek istennők, aranybodza.
Priaposz kedve örökké bús és lankadt,
Athéné csak egy üres szépségkirakat.

Aphroditétől bányából feljön a szén,
Ragnarok virult a világnak kezdetén.
Brahman csak egy pörsenés, apró pojáca,
Hádész a létezés felhabzó forrása.

Dionüszosz végzete a zamatos sörs,
Faun udvarlásában mindig ott a görcs.
A fordított világ volt az eredeti,
és a trollokat mindenki sem szereti.

csillango•  2014. július 28. 11:52

Szeléné monológja


Violaszín, csillagpelyhes éjszakán
megpillantottam egy álmodó ifjút.
A vágyam, hogy nappal zendülő hangján
lobogjon lényem, egyszerre csak kifújt.
Kristályszelek csöndbe ható visszhangja
egy ismerős nevet hűlt szívembe font,
azóta égek, hol lágyan takarja
miriád szálló szikra Endümiónt.


Meglátva sugaram, körbetekintett,
majd ismét rám szegezte szép pilláit.
Pásztorbotja sziporkája keringett,
s ő szebb volt, mint bármely istent világ hitt.
Órák teltek, meneteltek, beszédek
tartalommal telített mosolyával,
világunk kitárt kamráján temérdek
kíváncsi kulcs dobogott boldog vággyal.


Kérdés nem volt sosem, nem is lehetett
a pont, mely zuhogó idők folyamán
ezer izzó felkiáltójellé lett
azon az ezer gyermeki éjszakán.
Ezer és egy gyermeki álmú éjből
ötven aranyfürtű csoda lett testté,
s mi csak szálltunk a napba zárt mélységből
az örök hold gyöngyének fénye felé.


Tudta, hogy telehold alakját öltöm
éj meghatározhatatlan részein,
tudtam: vele a tisztaságot szövöm,
s élénkebb volt, mint lángolni képes szín.
Tudtuk, szépségfakító valóságunk
csak az éjarc hamvas pírján létezhet,
de szegényes napon túl habzó árnyunk
fel nem foghatta a sivár képzelet.


Ám az éjszép ifjúság végül hamar
füstöknek karmai közé vetődik,
Nélküle létem csak zűrbe zárt zavar,
légi udvarom zord göröngyök őrlik.
Örök álmában leszünk ketten immár
hol volt, hol nem volt, mindig lesz egységgé.
Álmaiban égek, hol a hajnal már
többé nem súgja fülébe: Szeléné.

csillango•  2014. július 26. 19:56

Könyvekben a bölcsesség


Könyvekben rejtező bölcsesség
nem fénylő, ezersugarú Nap.
Azáltal, mi lelkes csöndesség
vibrál csak az árnysugalmú lap.
Szerényedve, tétlenül pihen
fehérségen a Mondhatatlan,
mint kulcstalan zár a szfinxeken,
mint bicsaklás az égi dalban.
Nem olyan, mint a meztelen kép,
vagy a szárnyat fortyogó zene.
Nem vár ő arra, hogy megfejtsék,
csak van, mint sors leállt kereke.

csillango•  2013. augusztus 18. 17:53

A Kultúra monológja


Ember szellemének tükrében
megpillantom ősi magam,
Lélek szövetébe fűz régen,
mitől lettem halhatatlan;
olykor a megfogható részem
ledobja az idő-szurdok,
ám letűnten morajló népem
emléke csak engem suttog.
Ellenpárom az őstermészet,
de sohasem ellenségem,
ami Forráscseppet felém vet,
az az örök békességem.
Fénylő értelem-szőtte ruhám
sohasem elavult gúnya,
s légi pillérem döntése után
is csak maradok: kultúra.