Verslabdacsok

Egyéb
csillango•  2015. február 9. 12:54

Meteorméz


Rádomlott gondok súlydús ege,
s légért kapkodsz kiutat kutatva?
Bús göcsört-utakon lépdelve
elborít a bukás rút hatalma?
Kacagd vissza erőittasan, kevélyen,
- oly kevélyen, amilyen az Élet maga -
az eget, a leget. a görcsöt, s hadd éljen
félszeg hited győztessé lett tapsvihara!

Egymagadban zokogsz szigetek
legkisebbik, legárvább szegletén?
Csak a szél fogja kéreg-kezed,
mit kimart a reménybe tört örvény?
Légy maga az örvény, s a viharok legje,
mely világgá kiáltja borzolt habjait,
elszállítja majd leheleted a helyre,
hol lelked zord zaja zenévé csillapszik!

Keserű meteorok hada
szállingózik nyugodt éned felé?
Minden sugárvarázs valaha,
mi ragyogott, most átsajdult sebbé?
Meteorok rejtett mézét csöppentsd rá hát
(mert árny fényoldala a legnagyobb gyógyír)
sebedre, majd ha forrni kezd, hagyd, hadd lássák,
harcod záloga a hajnalon zsongó pír.

csillango•  2015. február 7. 20:19

A tél a cél


A nyár az út, a tél a cél,
a Nap távolba hazatér,
itt álmos derű a sugár,
itt óvón fed angyalhomály,
s nem szúr, sosem fest zsibbadást
arcodra, és hagyja, hadd lásd,
mi valójában, örökké a Természet,
a kopár ágboghad - nem az az enyészet!
Nem a hűs porcelánszellő a szomorú,
nem a kora szürkület arca a ború...
Ott - a tikkadtság, mi igazán bajt jelent,
s a szemlélet, mi felületeken kereng.
Hol megszűnik külön égboltozat s a föld,
hol hegybe olvad a végesbe vesző völgy,
hol nincs már barnás alatt és kékes felett -
ott a tél az igazság, s a nyár átmenet.

csillango•  2015. január 30. 22:46

Szertelen szeretet



Mindig csak a Közép,
mert tényleg az a Bölcs.
Nekem most véglet kell,
hogy oldódjon a görcs;
hogy a Nagy Szavakból
káosz csendje gyúljon,
majd rögtön zuhogva
harsogjon fel túlzón.
Hogy eszmék mennyboltja
mindennappá váljon,
hogy minden nap vászna
ecsetszínre vágyjon.
Néha meghal bennem
az ezüst középút,
mert fekete s hószín
szivárványpezsgőt búg;
mert a hús-vérség az,
mi néha felemel,
nem zár ki szellemit,
ha élsz sok szereppel.
Mert a lét karcai
közt csak egy tollvonás
a záporos ködön
túlfénylő látomás...
Mert lehetsz ifjonti,
vagy gyűrten mosolygó,
belül a szintézis
úgyis ott dobogó;
de ha szabad-szellős
ízű lesz kenyered,
vajjal ken meg majd a
szertelen szeretet.

csillango•  2014. november 12. 20:03

Néha vakvilágba


Kezdetben volt a bondor Tenger,
tűzdelve világzsigerekkel,
ürességgel telis-tele
légzett kezdetiség szele.
Sejtek hajnala szikrázott föl,
így zárult s nyílt egyszerre a Kör.

Ez azonban most nem igazán érdekes,
nem érdekel, miként rotyog a fényleves,
nem csorbul értelem, ha lüktet a lét
odabent, hisz előbb volt a szívsötét,
s buzgón patakzott fel, hogy az agy hűs fénye
legyen a megállapító sugárkéve.

Néha élni kell - néha pőre vakvilágba,
a lélekrégész a kincset úgy is kiássa,
ha nem ősi a lelet, hanem friss egészen,
egy elfeledett mosoly, mely hirtelenjében
újra felgyúl, s jelencsodálat-érzést ad,
ahol nem létezik később vagy hamarabb...

csillango•  2014. szeptember 5. 14:16

Arc-cikuls 1. - Szemekben


Ahogy szemek álmodó tükrén
domborul a zsongó lélek,
mint holdgubók titkából éji
vászonra vont felfedések -
millió parány sugár reszket
hullámai között,
- akár a szikár tudást, akár
délibábot körözd -
a szemekből szellemként nyílik
a testté lett határtalan,
rejtély-ragyogású vágyakkal
akár fortyogó árnykatlan,
melybe ha zordon jégeső hull-
világ hűvös pillantása,
enyhmeleg tekintettel izzik
küzdve, soha meg nem állva.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom