Néha vakvilágba

Kezdetben volt a bondor Tenger,
tűzdelve világzsigerekkel,
ürességgel telis-tele
légzett kezdetiség szele.
Sejtek hajnala szikrázott föl,
így zárult s nyílt egyszerre a Kör.

Ez azonban most nem igazán érdekes,
nem érdekel, miként rotyog a fényleves,
nem csorbul értelem, ha lüktet a lét
odabent, hisz előbb volt a szívsötét,
s buzgón patakzott fel, hogy az agy hűs fénye
legyen a megállapító sugárkéve.

Néha élni kell - néha pőre vakvilágba,
a lélekrégész a kincset úgy is kiássa,
ha nem ősi a lelet, hanem friss egészen,
egy elfeledett mosoly, mely hirtelenjében
újra felgyúl, s jelencsodálat-érzést ad,
ahol nem létezik később vagy hamarabb...