Körforgás gyöngyei alatt a lánc
az ember maga: puha-szikla lény,
élteti vagy elhullatja a láz;
formálható, s léte mégis kemény.
Teste nem börtön: lehetőségek
égen tükröződő valósága,
lelke nem testvére szenvedésnek;
s légvár csak meghatározottsága.
Olyan, mint a verdeső-védtelen
bátorrá lényegülő mély szellem
titok-telt szőnyege kigöngyölve,
Olykor veszélyt sejtő szabad volta,
s tompa horizontján elragadja
illúzióknak röpke gyönyöre.
Szerkesztő: csillango
Figyelők: 11
csillango• 2012. július 15. 15:10
Türkiz homály zivatara éjféli
gallyak csendjére sírja
lelke gyöngyeit.
Hollók csók-szikrái keresztek
pamlagán a létet tördelik.
Végső búcsú nehéz sóhajjá
mennydörög mélyen
hantok alatt...
Szépia alakok hamu-szívében
lüktetnek soha ki nem mondott
szavak...
Romos torony-órákon kántálják
röpködő varjak a sír
éteri bongását,
Így őrzik az egykoron lélegző
Világ örökkön visszhangzó
sóhaját...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!