A víz alatti tél

Holdbuborék a víz alatt

tengernyi fényikrával,

az élethálóba akadt

halakat légzi ki

 -  így szárnyal -

habok tajtékján túl

áradó némaság lénye,

oly láthatatlanul,

akár bármely határ

- átlépve -

s áttetsző tánccal rugózik

nyomott csepp - oly szomorú,

nem érhet el már égboltig,

de együtt lüktet ezer büszke

kopoltyú.

Szapora dobogásból

idillé szelídül a tenger,

korall sziporkázást szór 

az árnyalatvilág este,

és reggel.

Nappolipok tollászkodnak

gyűrűző sugártükörben,

majd a bősz korongú holnap

halványítja álomba őket, hol

sürög lenn

kristálykockákból búvó

megannyi éhes raj,

s a fehér pegazushúst jó

nagy pelyhekké kavarják

havas áhítattal.