Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A Ninccsé lett
csillango• 2015. február 16. 11:44
Csillagtalanságom elcsente felhők
hulló tartalmát.
Megriadnál, záporozó zenémet,
hogyha hallanád.
Most mégis a könnytelenség az, ami
marva fojtogat,
miriád szilánkká málló, ám némult,
fényhullt gondolat.
Szavaim az őskori gyermekségbe
akadtak vissza,
egy emlékképet látok csak, mi ázva
sem lehet tiszta.
Hevesen integető, fel nem jutó,
múlt-gödörben
ragadt alak lettem - az érző lét
oly könyörtelen...
Fojtogat az írás, nullákkal táncol
mégis az ihlet,
... s a szem ismét új napra nyílik - a Van
újra Ninccsé lett.
bel_corma2015. február 16. 19:16
Úgy érzem, a reménytelenség és az elfogadás harcol egymással a versedben. Talán tévedek, mindenesetre tetszett az írásod! :)
skary2015. február 16. 17:40
szívesen :)
csillango2015. február 16. 17:38
Köszönöm Jolán! :)
Skary, köszi neked is az olvasást!
skary2015. február 16. 17:29
érdekes
Molnar-Jolan2015. február 16. 11:51
"Szavaim az őskori gyermekségbe
akadtak vissza,
egy emlékképet látok csak, mi ázva
sem lehet tiszta."
Jó vers.