Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A lélek főnixe
csillango• 2014. május 22. 15:39
Fekete gyöngyökként hullnak a percek,
álomhalk koppanásuk bút muzsikál.
Melankólia ősz madara repked,
valahol a mélyben már kihalt a táj.
S az idők csak zsongnak belül hang nélkül,
magánynak tavába merülten, holtan.
Mosolyfoszlányokat hagyva emlékül
pihennek némult, szétfújt darabokban.
De egy időtlentől élő valami
bús részeiket együvé csiszolja.
Nem lehet őt sem látni, sem hallani,
csak a lélek lehet, mi őt kihordja.
Mert az egyetlen erő, mi mindig él,
mi akkor is hit, ha nincs aki higgye,
a költészet gyógykönnyű szárnya, minél
nagyobb nincs: írás, a lélek főnixe.