bakonyiili blogja

Most sziklák alatt ülök,
Lábamat hűvös, hajnali harmat simítja.
Csend van. Messziről hallom a tenger moraját.
Hideg borzong végig a hátamon,
Még a Nap is alszik távol a felhőben.
Csak ülök, semmi sem mozdul.
A gondolat száll velem, vissza az időben.
Gyors szekere vágtat, s vele repülök.
Régen hol is voltam, akkor mi történt?
Már nem emlékszem. Nem a gyerekkorra,
Nem a tanulásra, nem az iskolára.
Nem a szerelemre, nem a fájdalomra.
Nem érzem már azt az ízt, a színt,
Nem látom a sok kanyart az úton.
Por kavarog szemem előtt, s mindent belep
A feledés aranypora, s új érzést hint szét.
Most kivillan a Nap!
Aranysugár kúszik fel az égre,
Felszárad a hűvös hajnali harmat.
Madár trillázik felettem. Reggel van.
Reggel van, talán a 25 ezredik!
Életemnek egy újabb reggele. Szép!
Hiszen itt vagyok a hegyek, a sziklák között,
Itt a tenger körülöttem, s a Nap simogat!

Napocska

Istent, Jézust nem sokat emlegetted.
Ha imádkoztál is: titokba tetted.
A holdtól féltél: megzavarta álmod.
Hidegen hagytak hűs csillagvilágok.
Az égen csak a "napocskát" szeretted.
Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel,
Csak a napocskát ibolyalevéllel,
Csak a napocskát őszi sugárzással,
Szobán át támolygó téli verőfénnyel.
Anyám...
Fehérfürtös, napfényszomjas virág,
Úgy fordultál Te is a nap felé,
Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.
Lelkedben elzengetlenül buzogtak
S számlálatlanul, szent nap-himnuszok, -
Én most e téli nap-elégiával
Áldott, eltűnt kezedre borulok.
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor... -
Ó, hogy a tompa tárgyak megmaradnak,
A repedt pohár, csorba csésze is -
Visszaverői örök sugaraknak -
Csak Te mentél el fecske-érkezéssel,
Alig kisarjadt ibolyalevéllel. -
De az az akkor sokkal azelőtt volt.
A reggeli-asztalnál ketten ültünk
Talán már februári reggelen,
És jött a napfény, az áldott "napocska",
Csillant abroszon, csészén, üvegen.
Te szóltál szokatlanul-komolyan:
"A túlvilág? Nem, azt nem hihetem,
Nem úgy...
De olvastam egy álmodó tudós
Elméletét, - az úgy tetszik nekem...
Azt mondja, hogy a szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba, -
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.
Látod, ez így nagyon tetszik nekem."
Elhallgattunk azután mind a ketten. -
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor...
Ó, Anyám, hogyha igazad lett volna,
Ha Te volnál e bujdosó napocska,
Az abrosz ráncaiba Te fogódznál;
Te csillannál a csészék peremén,
Kikötött sugárhajó, drága fény!
S a tompa tárgyak, akik megmaradtak,
A repedt pohár, csorba csésze is - :
Tükre lennének örök sugaradnak...

1931. december 4.

Anyámnak...

...az égbe

Orgonát kötök most
szeretet-csokorba
tűzök mellé egyet
lelkem virágából

Szalagot is kötök
emlékül masniba
csillogóan szépet
könnyem hullásából

Kisétálok Hozzád
nyugovó helyedre
szívem szeretetét
üzenem az égre

Lámpás / József Attila: töredékek

" A csipogó árnyakból fiókáit
összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit -
ami fehér volt, szürke lett."

A felhő-kárpitokból előbújik
milliónyi csillaggyerek.
Bár sziporkázna, de vár még valamit -
némuljanak el fegyverek.

Csituljon el, s ne legyen ború, szálljon
fel hát a béke galambja.
Vár, csendet remél, bízik az emberben -
eljön csillagok nyugalma.

folytatás...

A Költészet Napja alkalmából!

Fájó szívvel
örök szeretettel
intünk utolsó
nehéz szívvel
mindent megőrizve
mi Veled eltelt
barátság-rokonság
sok-sok közös élmény
nehéz és víg napok

vigyázzák angyalok
örök létedet s kapd
meg ott mi
Téged megillet
az örök nyugalmat!

Fájó szívünkben el nem múló szeretttel!

Kedves Családi-barátunk ma elment!

2017.03.19.