bakonyiili blogja

Még érzem

       Kezed szorítását

még látom

       szemed pillantását.

Lassan libben

       ágon a levél

tudja egyszer 

        földet ér...

Még élem

        közös álmainkat

még tudom

        velem itt vagy.

Lassan elfogy

         a levegő

levél már

         nem zizzenő...

Még nincs

         nincs itt a vége

még megyek

         megyek elóre.

Tudom ott vársz

          vársz a felhőbe

ha mennem kell

          majd egyszer

          a jövőbe...

Búcsú férjemtől 1945 - 2022.11.09.

Napocska

Istent, Jézust nem sokat emlegetted.
Ha imádkoztál is: titokba tetted.
A holdtól féltél: megzavarta álmod.
Hidegen hagytak hűs csillagvilágok.
Az égen csak a "napocskát" szeretted.
Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel,
Csak a napocskát ibolyalevéllel,
Csak a napocskát őszi sugárzással,
Szobán át támolygó téli verőfénnyel.
Anyám...
Fehérfürtös, napfényszomjas virág,
Úgy fordultál Te is a nap felé,
Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.
Lelkedben elzengetlenül buzogtak
S számlálatlanul, szent nap-himnuszok, -
Én most e téli nap-elégiával
Áldott, eltűnt kezedre borulok.
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor... -
Ó, hogy a tompa tárgyak megmaradnak,
A repedt pohár, csorba csésze is -
Visszaverői örök sugaraknak -
Csak Te mentél el fecske-érkezéssel,
Alig kisarjadt ibolyalevéllel. -
De az az akkor sokkal azelőtt volt.
A reggeli-asztalnál ketten ültünk
Talán már februári reggelen,
És jött a napfény, az áldott "napocska",
Csillant abroszon, csészén, üvegen.
Te szóltál szokatlanul-komolyan:
"A túlvilág? Nem, azt nem hihetem,
Nem úgy...
De olvastam egy álmodó tudós
Elméletét, - az úgy tetszik nekem...
Azt mondja, hogy a szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba, -
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.
Látod, ez így nagyon tetszik nekem."
Elhallgattunk azután mind a ketten. -
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor...
Ó, Anyám, hogyha igazad lett volna,
Ha Te volnál e bujdosó napocska,
Az abrosz ráncaiba Te fogódznál;
Te csillannál a csészék peremén,
Kikötött sugárhajó, drága fény!
S a tompa tárgyak, akik megmaradtak,
A repedt pohár, csorba csésze is - :
Tükre lennének örök sugaradnak...

1931. december 4.

Fájó szívvel
örök szeretettel
intünk utolsó
nehéz szívvel
mindent megőrizve
mi Veled eltelt
barátság-rokonság
sok-sok közös élmény
nehéz és víg napok

vigyázzák angyalok
örök létedet s kapd
meg ott mi
Téged megillet
az örök nyugalmat!

Fájó szívünkben el nem múló szeretttel!

Kedves Családi-barátunk ma elment!

2017.03.19.

Most csend van,
 mindnyájunk csendje.
Lelkünk sikolya hallik,
nincs tér, messzire.
Volt idő, idő, jövő,
elveszett örökre.
Nehéz a szív,
a gondolat egyre
csak visszaszáll,
mi is lehetne...
Mindnyájunk gyásza,
fájdalom szívünkbe.

Most csend van, mindnyájunk csendje...

ma szívemen koppant
s vele szállt lelkem
majd' összeroppant
s felébredtem

ma el kell engednem
hiába fogtam
tudom érzem
a barátod voltam

Marika emlékére!