bakonyiili blogja
KözéletArany János 1817.03.02.
Hiú sovárgás
Volnék kis pacsirta, hogy zenghetne dalom
Harmatos, virágos, illatos hajnalon;
Hogy magasztos ének szárnyain lebegve
Merülhetnék mélyen a fényes egekbe;
Hogy lerázván a föld minden szennyét, porát,
Innám egy dicsőbb lét isteni mámorát;
Majd elszenderülve boldog csalódáson,
Édes álom lenne - ne fájna bukásom.
Emlékezzünk!
Fájó csend
Most csend van,
mindnyájunk csendje.
Lelkünk sikolya hallik,
nincs tér, messzire.
Volt idő, idő, jövő,
elveszett örökre.
Nehéz a szív,
a gondolat egyre
csak visszaszáll,
mi is lehetne...
Mindnyájunk gyásza,
fájdalom szívünkbe.
Most csend van, mindnyájunk csendje...
365.-re!
Legyen malac farka a kezedben
az íze a szádban, s a fejekben
rend, ilyenkor is. Ne menj el
az éhezők mellett, ne feledd,
ha neked telik, nem lehetsz
lelketlen, nem feledkezhetsz
meg a jóságról.
Legyen minden napod teljes,
feküdj le lélek-nyugalommal.
Ha neked van, adjál, segíts,
s az Isten is megsegít! Így
lesz az éved is kerek, egész,
mind a 365 nap melengető
s rád is várhat a szebb jövő!
Vörös ár 2010.10.04.
Árvíz, a zuhogó eső,
Szélvihar, mi a fákat csavarja,
Vulkán óriás felhője
az égen a Napot eltakarja.
Árvíz, a sok elsodort élet,
Szél, vihar viszi a tetőket,
Vulkán, bűzös felhő,
így lázad a természet.
A vízárt most vörösre színezte,
Megmérgezte az emberi hanyagság.
Sárral, bűzös méreggel elárasztotta,
Meghalt minden: ember, állat s ház!
Nem tiszteljük a természetet,
Raboljuk tőle kincseit.
Kitör, fellázad most már,
Kérdezzük: Ilyenkor ki segít?!
2010.10.04.
Lámpás / József Attila: töredékek
" A csipogó árnyakból fiókáit
összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit -
ami fehér volt, szürke lett."
A felhő-kárpitokból előbújik
milliónyi csillaggyerek.
Bár sziporkázna, de vár még valamit -
némuljanak el fegyverek.
Csituljon el, s ne legyen ború, szálljon
fel hát a béke galambja.
Vár, csendet remél, bízik az emberben -
eljön csillagok nyugalma.
folytatás...