Ne ítélj korán

Malőr érte a hal állat:
nézetében hiány támadt.
Sorban állt hát plasztikusnál
hogy ne nézzen ki oly rusnyán.
Horgolt állak garmadában
sálat kötött nagymamának,
mire a hal sorra került
nyárspolgárként megértesült,
hogy a TB nem támogat,
gerinces mű állkapcsokat.
Dolgát ott be nem végezvén,
s hogy már nem lesz szépségeszmény,
halállt kívánt a doktorra,
s állapota maradt csorba.
Elúszott így a hal násza,
viszonyt bontott a csontváza,
soká élt, mint hal a vízben,
míg egy horog fel nem csípte.

Rossnak ajánlva, a Halál-szünet című verse nyomán

Öledben világ nyugalma tanyázott,
megfért ott izgalom, mely rövid álmát
ébren élte meg kezed bársonyán át,
szikrája új meg új lobbanást vágyott.

Testünket falta a vágymáglya lángja,
kézben font percek szöveteztek egybe,
szótlanságba fulladt az éj duettje.
Tüdőnk együtt pendült, mint sóhaj hárfa,

rezdülése végtelenbe varázsolt.
Új napok szomjas torkából suttogott
a Még, álmodott jövőnk sorfalából

a Nélküled már régen összecsuklott,
oltárhoz vezet már a JelenT éged,
s a Lesz fogad velünk örök hűséget.