Ne ítélj korán

Csendesen ott állunk, hol a fűszál harmata cseppen,
s halkan a testben zümmög a légkör, szunnyad a szellem.
Felszabadultan rezdül a lélek szív szava érik,
lüktet az éjben, pitvara párban dobban az égig.
 
Pattog a lángnyelv, még belekóstol fák fonatába,
szikra az élet, messzi a város zord zaja zárva.
Enyhül a füst már, hív a zsarátnok mágnese mérce,
szűkül a kör most ősi e fény, nem lámpa lidérce.
 
Érzem a hátam sors kegyelemből szárnyakat érez,
angyala éled, kéz melegével gondoz az énem,
gyógyszere áthat, sebhely a szíven forrad a mába,
ápol e tűzfény, Érted messzire űzi az árnyat.

Szent Mihály napi tűzgyújtásra Szentendrén