Kell Lesz!

Öledben világ nyugalma tanyázott,
megfért ott izgalom, mely rövid álmát
ébren élte meg kezed bársonyán át,
szikrája új meg új lobbanást vágyott.

Testünket falta a vágymáglya lángja,
kézben font percek szöveteztek egybe,
szótlanságba fulladt az éj duettje.
Tüdőnk együtt pendült, mint sóhaj hárfa,

rezdülése végtelenbe varázsolt.
Új napok szomjas torkából suttogott
a Még, álmodott jövőnk sorfalából

a Nélküled már régen összecsuklott,
oltárhoz vezet már a JelenT éged,
s a Lesz fogad velünk örök hűséget.