Re-kreáció

Természet

 

Mint kérés nélkül érkező sugallat,

rezdülő levélnek figyelmet szentel,

kóstolja, ízleli mit az őszből csent el,

de amit belőled, arról még hallgat.

 

Vízcseppek nevetnek egy kalap szélén,

körbe gyöngyözik, a nappal szemben,

majd eltűnnek gyorsan, akár egy szellem,

meg sem várják, hogy ki nevet a végén.

 

Bolond, ki zöld ruhát színessel foltoz?

Hozzá a fehér most félve közelít,

bíbort, okkert, rozsdát, arannyal vegyít.

 

Felfoghatatlan mennyi titkot hordoz,

miközben újít évezredes rítust,

s régi helyett teremt új labirintust.

 

 

(Ez a vers is parafrázis, vagyis tartalmilag és formailag is teljesen hű az eredetihez, de annak kvázi egy „női szemmel írt változatát” kíséreltem meg szavakba önteni. Nem azért, mert így jobb lett, csak más, és persze remek játék... )

 

 

 

A  kék tó

 

Szürke szárnyú hamu-pernye

rátelepszik a szívemre.

Szürke, csillagtalan éjjel

indulok semmi-kenyérrel.

Eltűnök. Úgysem keresnél,

úgysem lennék több a csendnél.

 

De egyszer majd örök csend lesz.

 

Kerestelek és kereslek.

Akarom, hogy ne legyen meg.

Ne legyen meg, csak magamnak,

régi nyárnak, zengő dalnak.

Ami szép volt, tündérszép volt;

a szemedben nagy, kék tó volt.

Én a tóban megfürödtem,

nem tudtam, hogy feneketlen,

s hirtelen a mélybe húzó

 

az a kék tó, az a kék tó.

***********************************************************************************************************

Az eredeti vers :

Buda Ferenc: Szürkeszemű

 

Szürkeszemű szelíd este

ereszkedik a szívemre.

Szürkeszemű szelíd éjjel

elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgysem bánod,

úgysem voltam, csak barátod.

 

S egyszer úgyis el kell menni.

 

Szerettelek és szeretlek.

Akarom, hát elfeledlek.

Elfeledlek, de megtartlak

régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt;

de szíveden fehér hó volt.

Fehér hóba beleestem,

nem tudtam, hogy feneketlen.

Nem tudtam, hogy ilyen forró

 

a fehér hó, a fehér hó.

 

 

Parttól partig

 

 

Kérlek állítsd meg, mielőtt elfolyik,

kis levéltutajok úsznak az árral,

mondd, hány pillanat sodródik partokig,

megrakva örömszigetek vágyával?

 

Kérlek, altasd el kicsit a napot,

álmát ne zavarhassa felhők foltja.

Figyelj egy lassan ébredő csillagot,

fényétől meghátrál a világ gondja.

 

Mennyire könnyű véteni pár hibát,

de a miértre választ ne is keress,

kutasd cseppben az óceán titkát,

 

hiszen benne van, kérlek ne nyiss vitát,

csak úgy tévedj el, hogy iránytűm lehess,

parttól-partig,  ameddig  szívünk ellát...

 

 

„Talánlevél”

 

A „talánlevél”, vajon milyen lehet?

Tudhatja a toll, vagy a kalamáris?

Olvasgatom, de csak tippelhetek,

hogy valódi-e, vagy tán virtuális?

 

Agyam túráztatom, mert az őszidő

pont erre való! Teám zöld csalánlevél,

s míg kortyolok belőle, alig hihető:

pár hét, és földre hull minden levél.

 

A tények mégis makacs dolgok,

és ezen ma már nem lehet vita,

a "talánlevél" titka is megoldott,

csé helyett té, - banális sajtóhiba.

 

 

 

 

Alkonyati  játék 

(Janus: "Hajnali játék" c.  verse után írt  "reflexvers")

 

Az alkony mély opálpohár,

rácsiszolva díszként a hold,

rajzik száz csillagbogár,

hozzám repül egy kis kobold.

 

Az árnyakon fény imbolyog,

pillámra álomlepke száll.

Ballagó perc tántorog,

nyomában hervadt rózsaszál.

 

Szerelem illat libben el,

vágyam mint rejtelmes ében

vegyül el a sötéttel,

átugrik a fénysövényen.

 

Csillagösvényen lépkedek,

az éjszaka álma varázs;

hajnali pír kelteget,

- már új napé az álmodás.

 

 janus verse itt is olvasható:   https://blog.poet.hu/janus/hajnali-jatek-reflexvers