Re-kreáció

Elvirágzott édenemben

 

A képek törtek, engem megtagadtál

szemfényeimből nappal, elfajult

hangrésed a színekben, eltolódott

a vágyaidnak híre, megzuhant

a halmod, és mégsem lettem utálat

az éjben messze kétes szenvedélyben.

Habár tudottan lettem az ember ki,

ma már nem vetkezek mezitelenre,

csak már tudom, hogy te loptál a sorstól,

nos hiúság potomság, ó de szép is

mert itt igen, most egy virágba holt

épp hogy letéptem feldúlt, ó segits!

Mert lenne fénye hitben jégbehúzott

napkendőben és elrévedt tavaszban

és isten elképesztett köldökében

nézd kincsem összevérzett tenyeremben

és merész elvirágzott édenemben

kék ég utad omol ködökön, majdnem.

 

 

 

/ idehoztam egy fórumból, ez most vagy valami, vagy megy valahova..:) de az is lehet, hogy csak parafrázis, vagy átirat…:)/

 

Platánok

 

Lefutott körök, tarka századok,

szép reményt romba döntő kórok, 

körmondat kérdések, kurta válaszok,

a tanulságokba már belekábulok.

 

Kerek korok soha nem voltak,

miszlikre szelte az élet mindet,

szerettek, öltek, káromoltak,

véresre mostak fehér inget.

 

Vén platánokon a múlt károg,

az idő lemálló, foszló kéreg,

feslik a félsz, földre szivárog

a gyökérig hatoló, lassú méreg.

 

Ágaik éghez nyújtózó karok,

védelmet keres minden fészek.

Költik a jövőt..  Itt bőven kapok

varjak énekéből, ha nem is kérek.

 

Lefutott körök, egy őrült század:

életöröm, szépség, vészek halma…

Benne varjúkárogással szerteárad

vén platánok halálos nyugalma.

 

 

Záróra

 

Magába zárta a múltat a vekker,

nem nyúlok érte, hiába vár rég.

Ketyegne, csöngene még, - csak egyszer,

mutatóban is rezdülne a szándék.

 

Én is megállok. Nem írok több listát

a hiányról, magamba zárom, ami fontos,

nem keresek már sem tollat, sem tintát,

ők sem keresnek engem, - így a pontos.

 

Moirák szőtte fonal, bármi hosszú,

elszakad, vagy eltépik, - egyre megy,

eljár a szekér az élet lábnyomán,

 

csak a vén óra áll, s ez nemes bosszú.

Örömed villanás,  elillan s nem leled

letűnt perceid az idők alkonyán.

 

 

 

Lélek sötétben

 

Lélek-úthoz mivégre volna aszfalt?

Nem lesz soha ezer ráncra gyűrött,

nem azt látja, amit a test tapasztalt,

ha annyi évet maga köré gyűjtött.

 

A csillagokat értette egykoron

ki gyermekszívvel kísérte útját,

viselte égi csókjukat homlokon,

odasereglettek mind a múzsák.

 

Most minden csillag olyan idegen,

Ragyogásuk kopott, sötéthez szokott,

vajon látnám-e őket, ha ott lennék?

 

Hol lehetne akkor az én helyem,

nem épített út, mi idáig hozott,

léleksötétben a fényt felismernék?

 

 

I.

Mennybolt radar

 

Kezében futhat össze minden szál,

amint világok között navigál.

Hatalmára mindig úgy gondolok,

mint rettenthetetlen erőre,

amit sosem csalhatnak tőrbe

elkergetett, érdemtelen angyalok,

hiába bújnak lent angyalbőrbe.

 

Idővel a földről megfeledkezett,

így testvér a testvérrel, barát a baráttal

az ördög hajszálán is összeveszett.

Nem nyújt segítő kezet, mert háttal

áll szándékkal azért, hogy ne lássa,

mit művelnek alant farkasok, hiénák,

a gyengékben átharapva a vénát.

 

Óriási a mennybolt radarképe,

rajta számtalan azonosítatlan,

téveszme lebeg, UFO-nak látszódva

fel- és eltűnnek, ám ez is koholmány,

hisz’ soknak a széljárás kedvezett.

Helyükbe bár szállhat árnyékkormány,

de a bizalom immár örökre elveszett.

 

 

 

/  kihívás fórumban adott szavak :rettenthetetlen, elkergetett, árnyékkormány,mennybolt  /

 

II.

Sár

 

Az árnyékkormány árnyékot vet,

a hatalom fénye gyengülni látszó.

Volt akit felemelt, mást elkergetett,

mégsem állhat újra úgy a zászló,

hogy a győzelem rettenthetetlen

vágya a mennybolt égisze alatt

elfedje azt, ami menthetetlen,

s lemossa a sarat, mi ráragadt.

 

A megadott szavas fórumba kértek tőlem 10 szót, de ezúttal nem a saját kútfőt használtam,hanem szép csendben csentem 10 szót a januárban a blogokba írt különböző verseitekből... utólag is bocsánat érte:)  Hogy melyik tízet? 

Ezeket:

könnyűség, felejtett, fellobban, apály, lábnyomaink, Androméda, jácint-kék, tükrök, változtál, szilárdulni.

..és miért pont ezeket? Nos, erre a logikus női válasz: azért, mert... csak. :) Hálából megmutatom, nálam mi született belőlük, a játék kedvéért:)

Maradj

 

Add rám a könnyűség kabátját,

szélkócolt hajamban felejtett

jácint-kék virágok mohás álmát

szemedbe szilárdulni engedd.

  

Iszapba rejtett hűs lábnyomaink

lásd, apálykor felkacagnak a holdra,

idő-kagylóba zárult pillantásaink

gyöngy-kövét a dagály partra mossa.

 

Az éj balzsamos szikrákat csihol,

felettünk fellobban az Androméda,

vágyak szöknek fényhullámok alól,

hogy mibennünk leljenek otthonra.

 

Hadd törjenek szilánkosra tükrök, 

ha változtál is, úgysem mutatnák,

Fogd a kezem, maradj nekem örök

kétségek közt az egy bizonyosság.

 

 

( könnyűség, felejtett, fellobban, apály, lábnyomaink, Androméda, jácint-kék, tükrök, változtál, szilárdulni)

 

 

Obeliszkek    

 

Fölfelé mutatnak, karcsún és merészen,

mintha földi lábnyomaink lépnének az égre,

alattuk fénylő, jácint-kék víztükrök képben

hozzák el a távolt  földi közelségbe.

 

Megfejteni még ma sem könnyűség,

láthatja -e őket onnan az Androméda,

fellobban-e bennünk az elhamvadt őskép,

s ahonnan jöttünk, ott érünk majd célba?

 

Talán létünk elfelejtett bölcsője  ring

messze csillagokban.., -  de jó volna tudni!

Fejünkben itt tenger gondolat kering,

apály-dagály,  készül fénnyé szilárdulni.

 

Obeliszkek állnak a földön oly’ régen,

úgy őrzik az időt, mint néma óriások.

Te is változtál, s nem mondom, hogy én nem,

s közben ők maradtak változatlanságok.

 

 

/ 'Írjunk a megadott szavakkal' fórum  01.26./