Re-kreáció

Palackposta 

Palackpostád a Holdon nem ért partot,

kráterek közé csak gyaloghíd feszül,

maszkok mögött nincsenek is arcok,

jobbik éned kering a föld körül.

 

Csuprodba mézet vén akácfa gyűjt,

virágok gyöngykönnye patakká apadt,

ha éjszaka csendje újra összegyűrt,

még nappallá símítod az álmokat.

                                      

Tudásod sem más, mint ősi sejtelem,

lépkedsz bátran az ingovány fövenyén,

szíved navigál,  itthon vagy idegen,  

 

fejedben pókhálós csillagszövevény,

üveged ringató, messzi vizeken

elküldöd a Marsra, - talán van remény.

 

 

 

 

Petőfi Sándor "Téli világ" c. ismert verse alapján  ellen-parafrázis. Utólag is bocsánat a költőtől!

RÚT IDŐK

 

Megölte földjét az ember,

az hozza ezt a rút időt.

Táncol a szél, s ha kedve van

szétdúl házat, hazát, tetőt.

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált  hűvös szobában.

 

A jó gazda és felesége

jószágát sosem hagyja el,

etetné, itatná, de már nincs mivel,

csak „tikkadt szöcskenyáj” legel.

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált, hűvös szobában.

 

A katonák  szerencsekereke

árkok sötét mélyében forog,

és a tűzparancsra lőni kell,

hőssé válik, hiába háborog.

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált, hűvös szobában.

 

Reszkető lábú nénike

a gyógyszertárig még eltipeg,

fagylaltra már úgysem telik,

pedig jól esne egy kis hideg…

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált, hűvös szobában.

 

Hoppon marad sok diák

senki sem okos, csak a teló?

Szájtátva bámulja a világ,

már falon belül hűsöl a faló…

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált, hűvös szobában.

 

A ripacs színész világjáró,

repülőgép hozza és viszi,

nem kell kaja csak egy hátsó

ajtó, mi ha kell, menekítheti…

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált, hűvös szobában.

 

Hát a migráns…? Neki mi jár,

ha eliszkolna a sors elől?

Sült galambra várni is kár,                                 

míg a jólét kártyavára összedől.

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált, hűvös szobában.

 

Megölte földjét az ember,

az hozza ezt a rút időt!

Tombol a hőség, támad a szél,

sivatagba kergeti a jövőt…

Hol a boldogság mostanában?

Klimatizált,  hűvös szobában.

 

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

az eredeti Petőfi vers:

 

TÉLI VILÁG

 

Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

A napszámos, napszámosné
Tuskót fürészel és hasít;
Daróc pólyában gyermekök
A szélvésszel versenyt visít.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

Jár nagy léptekkel föl s alá
A katona az őrhelyen,
És számlálgatja lépteit;
Kínjában mást mit is tegyen?
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

A hosszulábu drótostót
Kopott gubáját cepeli;
Az orra érett paprika,
S hidegtől folynak könnyei.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

Barangol a vándorszinész
Egy falutól a másikig;
Meleg ruhája nincs ugyan,
De mindazáltal éhezik.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

Hát a cigány?... vacog foga
A rongyos sátorok alatt;
Kopogtat a szél és bemegy,
Bár a cigány nem szól: szabad!
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

 

 

(Pest, 1845. február.)

 

 

 

 

Babits Mihály:

A LÍRIKUS EPILÓGJA

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

 

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,

de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?

Vak dióként dióban zárva lenni

s törésre várni beh megundorodtam.

 

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,

csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –

de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

 

Én maradok: magam számára börtön,

mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.

 *******************************************************

 

/... és a fenti  Babits vers szabad evokációja…/

 

A gondolat, ha egyszer verssé avanzsál,

koponyabörtönéből kiszabadulva

gyakran tiltott szereket használ,

és amit tesz, olykor talán durva,

 

de élvezi a szabadságot, elröppen,

ha kedve tartja vulkán tetejére,

akár tengerfenékre, sőt, kiköthet közben

lakatlan szigeten, - társakat remélve.

 

A vér nem válik vízzé soha, mássá

nem lesznek az egyszer leírt sorok,

ahogy törpék sem nőhetnek óriássá,

Gulliverről én bármit is gondolok;

 

de ha egy érzés, mint gombóc forrva nő,

fazékból kidagad, már nem szorítható

kordonok közé, hatalma csak egyre nő  

a vers fölött,  hiába az összes többi szó…

 

Öngyilkos drónok röppennek a szívből,

más gondolatot megsemmisíteni bárhol,

parancsra indulnak egy rejtett reptérről,

s mielőtt robbannak, verssé válnak párszor.

Rituálé

 

Látod, ez a nyár is

vakmerő zuhanórepülésben

kihasít belőlem egy darabot,

izzó csóvája a légben

szabadon kereng, szabályozott

nem lesz már sosem.

 

Kezembe képzelt kezedet

szorítom, s elkapom

a hold ledobott mentőövét,

szokássá vált rituálém

lenge selymű, ledér alkalom.

Teljék az éj – meghagyom

 

vadnak, marasztalónak,

álmodó harangtoronyban

felzengő harangszónak.

Bőrömre lehelt mesék

-ha akarod- életre lelnek,

lángol a csillagok glóriája,

benne égnek el szerelmek.

Csillagkapu

 

 

Felfogtam már rég, mekkora a tét,

s hogy csak egymagam volnék azt kétlem,

hisz’ másoknak is épp így fontos a lét,

legtöbbször mégis az szív, aki vétlen.

 

Az okoskodás engem mindig zavart,

ha túlnőtt a viták gyúlékony hevén,

a folyó sem érti, mért’ sekély a part,

s hulláma hogyan törik mélység kövén.

 

Önmagunk árnyéka, ha néha megnyúlt,

félelmet kelthet e néma, sugárzott

torzó, elővetítve sorsrontó nihilt.

 

Később, amint a hajnalcsillag kigyúlt,

már tudtam, hogy csak a fény hiányzott,

s fönt egy áhított csillagkapu  kinyílt…