Re-kreáció

Magyar múzsák 
 

Júlia nem volt egy szende lány,

özvegy lett szegény és nagy talány,

hogy fátyla hova lett?

Sírba nem lehetett,

s négy gyerek lett még más oldalán.

Sándorhoz ő mégis hű maradt,

nem kapart se pénzt, se nagy falat,

fütyült a korára,

pegazus lovára

fölült, de a vágta elmaradt.

***

Volt egy nő, ó nem volt ő török,

sem szende, se nem szűz, csak ’örök’

Milyen volt… ? Ki tudja,

hol lenne a búsba..,

de Gyula szerette, a lökött! 

 

***

Párizsban sétált egy amazon,

túl volt már egynéhány tavaszon

s őszön..  Még a Szajna

is látta, hogy szajha,

kedvence a nász az avaron.

***

Flóra, kit Attila szeretett

s tervezett vele pár menetet,

de Flóra Gyulával

élt, és Attilával

így mégsem csináltak gyereket.

 

 

 

félig telt - félig üres

 

szállnak félig telt kehelyből

rózsaszín párák lila ködök

bőség csordul és helyből

az üveghegyen átlendülök

szeszélyes vad táj s valahol

a halál ott leng a szélben

iszom az életet bronzkupából

a félig üres napsütésben

 

(kehely, szeszélyes, bőség, csordul, iszom, napsütés, rózsaszín, leng, szélben, bronz- megadott szavakkal)

 

optimizmus

 

szeptember belefut az őszbe

lábán széttaposott nyárcipő

én is bizakodva nézek előre

megírom a jövőt s olvasom

múlt időben mit írtak mások

a mostról jővőt idézők s óriások

látom nem láttak semmit jól

túl sok a disznó kevés az ól

megtelt régen Buda és Pest is

ezotérrel gyógyul a szepszis

lángol a vadon égünk szavakon

nem látunk át vezetünk vakon

visszaírom a jövőt a múltba

mert a jelen rég fel van dúlva

 

(s a disznó... nem lát az orrán túlra...)

 

 

 

 

 

Hazafelé                  

Maradt egy ötvenesem.

A kocsma rég bezárt.

A kandeláber javít a közérzetemen,

most segít ez a fénytelen praktika,

sok részeg kapu, idétlen ornamentika

utamba áll,  tőlük hiába kérdezem,

hogy mi a pálya? Lefeküdtünk?

Na és...? Talán mert szeret…?

Vagy más volt az indok?

A sötétség legyint…de hazaértem végre.

Már megint… nyikorognak

az átkozott zsanérok.

 

( ötvenesem, lefeküdtünk, ornamentika, zsanérok – „Kihívás…” fórumban megadott szavakkal)

 

 

 

 

Élethosszig   

 

Megszámolt dobhangok, szívverés-ütem,

most a belső hallásra hagyatkozom,

szemem becsukva, csak azt hallja fülem

ami dallammá nőtt, túl a taktuson.

 

Zsongó csendek búvóhelyén a bánat

otthont lelt bennem, ismeri tájaim.

Múltam földjén víg zarándokként járhat,

míg én farmerem zsebében álmaim

 

hordozom mindenhova, csillagokba

teleportálom az összes névjegyem.

A lajstromból pár tétel már kihúzva,

 

nincs kivel osztozni veszteségeken.

Mikor „kész a leltár”? Isten sem tudja,

hisz’ élethosszig tart a ’carpe diem’.







/08.04./