Re-kreáció
hangörvény
hangörvény
hattyúnyakát az este
lelkem tavába fúrja
mély csendű vizekben
peng a túlélés húrja
lebegve kizeng a tájba
aztán visszahull a hang
örvényt kavarva
az örökké szóló
a mindörökké árva
Látásmód
Látásmód
Elcsobog az élet, gyors patakként folyik,
emlék-papírhajók sodródnak az árral,
hullámok kedélyén ringnak partokig,
borzolt habokon, túlélés vágyával.
Égi kegy vezérel minden napot,
a legfényesebbnek is akad foltja,
ám te nem láthatsz minden csillagot,
szíved hunyt pillákat bocsát a gondra.
Nincs műszer, amely jelezné a hibát
mielőtt vétesz, - ilyet ne is keress!
A szándék kevés, - tettet mér a világ-,
de amit teszel is, szíthat sok vitát.
Hiba hajszolni, hogy boldog lehess,
ezt csak lelked érti, mert messzebbre lát.
Természet
Természet
Mint kérés nélkül érkező sugallat,
rezdülő levélnek figyelmet szentel,
kóstolja, ízleli mit az őszből csent el,
de amit belőled, arról még hallgat.
Vízcseppek nevetnek egy kalap szélén,
körbe gyöngyözik, a nappal szemben,
majd eltűnnek gyorsan, akár egy szellem,
meg sem várják, hogy ki nevet a végén.
Bolond, ki zöld ruhát színessel foltoz?
Hozzá a fehér most félve közelít,
bíbort, okkert, rozsdát, arannyal vegyít.
Felfoghatatlan mennyi titkot hordoz,
miközben újít évezredes rítust,
s régi helyett teremt új labirintust.
Átirataim-6. A kék tó / Szürkeszemű
(Ez a vers is parafrázis, vagyis tartalmilag és formailag is teljesen hű az eredetihez, de annak kvázi egy „női szemmel írt változatát” kíséreltem meg szavakba önteni. Nem azért, mert így jobb lett, csak más, és persze remek játék... )
A kék tó
Szürke szárnyú hamu-pernye
rátelepszik a szívemre.
Szürke, csillagtalan éjjel
indulok semmi-kenyérrel.
Eltűnök. Úgysem keresnél,
úgysem lennék több a csendnél.
De egyszer majd örök csend lesz.
Kerestelek és kereslek.
Akarom, hogy ne legyen meg.
Ne legyen meg, csak magamnak,
régi nyárnak, zengő dalnak.
Ami szép volt, tündérszép volt;
a szemedben nagy, kék tó volt.
Én a tóban megfürödtem,
nem tudtam, hogy feneketlen,
s hirtelen a mélybe húzó
az a kék tó, az a kék tó.
***********************************************************************************************************
Az eredeti vers :
Buda Ferenc: Szürkeszemű
Szürkeszemű szelíd este
ereszkedik a szívemre.
Szürkeszemű szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.
Elmegyek, hisz úgysem bánod,
úgysem voltam, csak barátod.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek.
Akarom, hát elfeledlek.
Elfeledlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.
Ami jó volt, nagyon jó volt;
de szíveden fehér hó volt.
Fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen.
Nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó.
Parttól partig
Parttól partig
Kérlek állítsd meg, mielőtt elfolyik,
kis levéltutajok úsznak az árral,
mondd, hány pillanat sodródik partokig,
megrakva örömszigetek vágyával?
Kérlek, altasd el kicsit a napot,
álmát ne zavarhassa felhők foltja.
Figyelj egy lassan ébredő csillagot,
fényétől meghátrál a világ gondja.
Mennyire könnyű véteni pár hibát,
de a miértre választ ne is keress,
kutasd cseppben az óceán titkát,
hiszen benne van, kérlek ne nyiss vitát,
csak úgy tévedj el, hogy iránytűm lehess,
parttól-partig, ameddig szívünk ellát...