Re-kreáció

hangörvény

 

hattyúnyakát az este

lelkem tavába fúrja

mély csendű vizekben

peng a túlélés húrja

lebegve kizeng a tájba

aztán visszahull a hang

örvényt kavarva

az örökké szóló

 a mindörökké árva

 

 

Látásmód

 

Elcsobog az élet, gyors patakként folyik,

emlék-papírhajók sodródnak az árral,

hullámok kedélyén ringnak partokig,

borzolt habokon, túlélés vágyával.

 

Égi kegy vezérel minden napot,

a legfényesebbnek is akad foltja,

ám te nem láthatsz minden csillagot,

szíved hunyt pillákat bocsát a gondra.

 

Nincs műszer, amely jelezné a hibát

mielőtt vétesz,  - ilyet ne is keress!

A szándék kevés, - tettet mér a világ-, 

 

de amit teszel is, szíthat sok vitát.

Hiba hajszolni, hogy boldog lehess,

ezt csak lelked érti, mert messzebbre lát.

 

Természet

 

Mint kérés nélkül érkező sugallat,

rezdülő levélnek figyelmet szentel,

kóstolja, ízleli mit az őszből csent el,

de amit belőled, arról még hallgat.

 

Vízcseppek nevetnek egy kalap szélén,

körbe gyöngyözik, a nappal szemben,

majd eltűnnek gyorsan, akár egy szellem,

meg sem várják, hogy ki nevet a végén.

 

Bolond, ki zöld ruhát színessel foltoz?

Hozzá a fehér most félve közelít,

bíbort, okkert, rozsdát, arannyal vegyít.

 

Felfoghatatlan mennyi titkot hordoz,

miközben újít évezredes rítust,

s régi helyett teremt új labirintust.

 

 

(Ez a vers is parafrázis, vagyis tartalmilag és formailag is teljesen hű az eredetihez, de annak kvázi egy „női szemmel írt változatát” kíséreltem meg szavakba önteni. Nem azért, mert így jobb lett, csak más, és persze remek játék... )

 

 

 

A  kék tó

 

Szürke szárnyú hamu-pernye

rátelepszik a szívemre.

Szürke, csillagtalan éjjel

indulok semmi-kenyérrel.

Eltűnök. Úgysem keresnél,

úgysem lennék több a csendnél.

 

De egyszer majd örök csend lesz.

 

Kerestelek és kereslek.

Akarom, hogy ne legyen meg.

Ne legyen meg, csak magamnak,

régi nyárnak, zengő dalnak.

Ami szép volt, tündérszép volt;

a szemedben nagy, kék tó volt.

Én a tóban megfürödtem,

nem tudtam, hogy feneketlen,

s hirtelen a mélybe húzó

 

az a kék tó, az a kék tó.

***********************************************************************************************************

Az eredeti vers :

Buda Ferenc: Szürkeszemű

 

Szürkeszemű szelíd este

ereszkedik a szívemre.

Szürkeszemű szelíd éjjel

elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgysem bánod,

úgysem voltam, csak barátod.

 

S egyszer úgyis el kell menni.

 

Szerettelek és szeretlek.

Akarom, hát elfeledlek.

Elfeledlek, de megtartlak

régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt;

de szíveden fehér hó volt.

Fehér hóba beleestem,

nem tudtam, hogy feneketlen.

Nem tudtam, hogy ilyen forró

 

a fehér hó, a fehér hó.

 

 

Parttól partig

 

 

Kérlek állítsd meg, mielőtt elfolyik,

kis levéltutajok úsznak az árral,

mondd, hány pillanat sodródik partokig,

megrakva örömszigetek vágyával?

 

Kérlek, altasd el kicsit a napot,

álmát ne zavarhassa felhők foltja.

Figyelj egy lassan ébredő csillagot,

fényétől meghátrál a világ gondja.

 

Mennyire könnyű véteni pár hibát,

de a miértre választ ne is keress,

kutasd cseppben az óceán titkát,

 

hiszen benne van, kérlek ne nyiss vitát,

csak úgy tévedj el, hogy iránytűm lehess,

parttól-partig,  ameddig  szívünk ellát...