Re-kreáció

Nekem mindegy…                         

 

Nekem mindegy, gyémánt vagy grafit, 

a rajz a felhőn  most színes és pajzán,

a történet is álom, s amit vetít

a földre, elakad egy képzelt lankán,

 

pipacsos zöldre hull, elrejt a pázsit.

A szél halkan hangol, testem zongora,

rajtam a nyárnak egy szonátát játszik,

amin elméláz pár elnyílt orgona.

 

Semmit sem kérdez, nem fontos, miért

halasztotta el munkáját a végzet,

mert ma még minden szellőcsókért hálás.

 

Álomvonat indul. Időben kiért,

csak oda-útra vált jegyet az élet,

s én vele megyek, ha van, ha nincs áldás…

 

egy elnéző mosoly

 

belebámul az ég kék szemébe

egy elnéző mosoly

épp a horizontot kémleli

érkezik-e felhőgomoly

az egyre terjeszkedő kékbe

vagy csak a tegnapi forróság

lebeg odafönn ma is becsap

az időjós egy szellőcske beint

ez már megint egy ilyen nap

csak vigyorog fönn az égen

na persze ő megteheti

én meg itt lent éppen

elnézem neki

 :)

 

 

 

Forróság

 

Sokáig álldogált itt a nyárdélután,

pára szállt a langyos zuhany alatt,

végül incselgő, kis selyemszellők

mosolyában mégis megtörülközött,

- hógolyó helyett küldte őket a Nap -,

felhevült volt, és kicsit lökött.

 

Pár kicsapongó, vízálló pillanat,

még egyszer a hintaágyba huppan,

hűs italát az utolsó cseppig kiissza,

közben lopva szétnéz,  titokban

még erőt gyűjt a rózsák illatából,

de mielőtt ma útjára indulna,

 

itt hagy nekem pár zöld-levél-sort.

A holdfény rávilágít: sosem tér vissza,

ne is keressem.  Agyő! Ennyi volt...

A kertkaput mégis tárva-nyitva hagyta,

ne bajlódjon majd retesszel, zárral,

ha csillagcsokorral beállít az éjszaka.

 

Talán lábon jön, talán két szárnnyal,

- tudom, a délután küldi maga helyett-,

és egy kései órán kissé még árnyal

mindazon, ami ma elvégeztetett.

Egy tücsök álomba cirpeli a hintaágyat,

csak a forróság nem alszik, ő a hajnalra vár,  

hogy harmatával hűtse az éjjeli lázat.   

 

 

 

(holdfény, pára, kései, hógolyó - megadott szavak felhasználásával - II. )

  

Tenger  

 

Parttól partig sosem látod,

hajózol széles, nyílt vizeken,

amott egy sziget, - alig várod

hogy kiköss, és csönd vegyen

 

körül, távol a világ zűr-zajától,

s hallgasd, mit mormol a tenger...

Belátod, az ember milyen bátor,

csak egyedül maradni nem mer.

 

Folyton hallja azt a hangot,

fülében csábos szirén-ének,

hogy keresse meg azt a partot,

hol az örök szerelmek élnek...

 

Elindulsz hát az esti széllel,

kibontod mind a vitorlákat,

álomhajód a nyílt tengeren

elringat és... A többi várhat...

 

/ fórumban megadott címmel - 05.28./

Legalább álomban…

 

Az éj tavába csillagháló merül,

álmokat emel ki az izzó sötétből.

Mások elúsznak a holdfény körül,

át a magason, mélyen, majd ledől

 

pár felhőfal is e kései, nyári órán,

amit átállít hajnalra az élet.

Hógolyó repül át az új időzónán,

benne fagyott pára, remény,  és végzet...

 

Mikor földet ér, konok jéggömbök

zúzzák szét itt lent a forróságot…

Csak ezt ne..! Istenem, könyörgök,

legalább álomban enyhítsd a valóságot…

 

 

( holdfény, pára, kései, hógolyó  - megadott szavak felhasználásával)