Re-kreáció

 

’Hazai’ haikuk

 

A munka dala

 

La-la-la... ha-ha..!

Ééén? Eeezt? Itt? Na neee.. Soha!

ha-ha.. la-la la….

Kráter

Alant sötét lik

tátong a jéghegy alatt,

csak a csúcs fénylik.

 

 

Régi dicsőségünk…

 

Öreg a mezőny,

már jutalomjátékra

készülnek sokan.

 

 

Kiszáradás

 

Pataktükörből

szomjas kékség néz vissza

utolsó cseppig.

 

Gőg

 

Bár lenne lentebb,

az orrát úgy fennhordja,

már nem egy fóka.

 

 

Süketek párbeszéde

 

Sosem figyelnek?

Mert közben nem hallhatnák

a saját hangjuk.

 

 

Pályán

 

Mitől példakép

sok balfék, tehetetlen,

labdába sem rúg.

 

 

Nyelvtan

 

Néha kell egy pont.

Tizenegyezer vessző

sem pótolhatja.

 

 

Beismerés

 

Azt mondtad szeretsz...

Én magamra vettem, de

nem az én ingem.

 

 

Köztes lét

 

Nem vár alvilág,

a fönti még nem nyitott,

földhöz ragadtam.

 

 

Hol vagy Einstein?

 

A lélek rejtély,

de megoldás nem lehet

pusztán egy képlet.

 

 Esély nélkül

 

Nincs menekvése.

Palesztinnak született

a romok alatt.

 

Óhaj

 

Egy haikut még

szeretnék írni egyszer,

ami tényleg az.

 

 

 

forgószék

 

a metakomm hiányzik

a szúrós tekintet

a hunyorító szem

arcból kinyúló kéz

mely megsímogat

vagy épp beintett

hiányzik a táncoló ránc

a száj szögletéből

szétszaladó mosoly

s a homlok barázdái

mikbe egy jó lélek

magot vet valahol

hiányzik a mintha-mozdulat

könnyed biccentő izom

a megálló pillanat

amikor lebénul

a láb a kéz az ököl

ha szorul ha rándul

az ujj ahogyan dobol

de a szem türelmes mégis

s hiányzik amint elfordul

körben a forgószék is

 

Thomas Hardy :

 Ugyanaz a dal

Egy madár ugyanazt dalolja,

egyetlen hiba nélkül, amit

- hány év telt el azóta! -

hallgattunk ugyanitt.

 

Kedves csoda ez a zengzet,

a mámorban a megszokás,

hogy ennyi idő letelhet,

s egy hangja se más!

 

- De ez a madár az nem lehet. -

Nem: az porrá vált tetem...

Mint akik azt az éneket

hallgatták velem.

 

(Várady Szabolcs fordítása)

*************************************************************

 Hibátlan dallam  

 / átirat /

 

Ugyanaz a dal madártorokból,

hibátlan trillákon ámul a jelen.

Sok éve zeng fel a múltból,

mit együtt csodáltunk, e helyen.

 

Varázslat őrizhette meg,

mámoros éneke amint szokott,

úgy cseng, - egy hang sem remeg,

semmit sem változott!

 

De nem, - az a madár rég halott,

elporladt apró teste már,

úgy múlt el ő, mint azok,

kikre hibátlan dallam is hiába vár.   

 

 

cseppecskék

 

esőcsináló

varázspálcám ha volna

neked adnám ma

 

fűzfán egy fészek

benne rigóének

riaszt el vihart

 

pataktükörben

párolgó kékség lebeg

utolsó cseppig

 

jégbirodalom

szikrázó tömbjébe zárt

múlt válik vízzé

 

eső helyett vér

hull alá lángvörösre

festi a zöldet

 

könnytelen égre

csöppnyi követként repül

hírvivő fecske  

 

madárhad üzen

a háborúknak hadat

tollal és dallal

 

 

Invázió

 

Vöröslő dudorok jelzik,

szúnyogoknak habzsi-dőzsi,

ők nem félnek, hogy beperlik,

trükkjük bevált, olyan ősi,

és hiába nem akarom,

ha mégis vakarom…

Kenceficék, fújós izék

a régi és az  új klisék,

hát kenhetem a hajamra,

nem sokat érnek a bajra!

Ha nem vigyázok magamra,

csípnek, marnak, harapnak

de nem véletlen,  készakarva!

Vigyázzatok hát emberek,

vannak csípés-mesterek,

a gyérítés már régen késő,

az invázió idegtépő!

Szárazon és vízen győz a hadseregük,

tán egy - F16-os beválna ellenük ?!