poste restante

Kérdések.. csak úgy..

Nem tudom, kell-e több fény a földi lángba,

vagy elég amit hordoz magába zártan,

mint magmában égő, rejtett máglya.

 

Nem tudom, kell-e a mába rajzolt holnap,

vagy elég a mag, a tegnapok tűz-álma,

mi elhamvadva lassan a valóságra borzad.

 

Nem tudom, kell-e még több szó az imába,

vagy elég a csend is, amit már adott       

az ég, mert úgyis minden kiáltás hiába...

 

... és nem tudom, kell-e még igaz szerelem,

van e- még lángja, parazsa, holnapja, imája,

vagy elég, ha csak úgy magától leég az a máglya ...

Fekete zápor

 

Előbb csak lassan, arannyá változik a zöld,

majd aranyból okkerbe olvad, sárgába sorvad,

aztán átvált vörösbe… Elvérzik a tavasz ígérete,

észrevétlen minden szürkébe, végül hófehérbe fúl.

 

S akkor a haldokló földre, halálba hajszolva

letérdel az Ember élő, kegyelmet remélő lelke,

föléje, -őt átölelve- végül egyetlen arc borul,

s Isten fekete könnye hull, vízözönt záporozva…

 

 

 

A várakozás pásztái

 

Úgy várlak most,

ahogy harmat-szemű völgyek

várják csillagrajok röptét,

magukba szívják remegve

a földet alig érintő pásztákat,

de mire fölocsúdnának,

a fény aláhull a semmibe.

 

Úgy várlak,

ahogy csak elsimult óceán

várhat az éltető hullámra,

apály-dagály ritmus áramlásra,

holdfény szülte, lélegző csodára,

hisz a tenger minden cseppje

elveszne nélküle.

 

És várlak még,

amint hallgatag éjeken 

állandó felvillanásod

átsuhan a létemen,

képtelen, sötétlő képzet..

Fényfonál a mindenségben,

mit semmi szét nem téphet.

 

Úgy várlak most,

mikor december párái szállnak

és szinte fájnak a csendek,

s a még láthatatlan viharok

valahol épp csak születőben,

„de ha látlak, mennydörögjön zengjen,

csak te cikázz itt benn a szívemben”

 

mert úgy várlak,

mint szavak, a kimondatlanok

várják, hogy megformáljalak;

úgy, mint a hullócsillagok

várják elvesztett fényüket az éjben,

hajnalpárás völgyek ölén,

fénytelen időtlenségben.

 

 

( Az idézet: Janus:  „voltál vagy s leszel”  c. verséből való.  Köszönet érte!)

 

 

 1.láng...  Rétegek

 

A nap vékony fény-réteget vasal

az aprócska vasárnapi lángra,

vele rejtett szürkeséget takar,

mi rárakódott már a szív falára.

Talán elég lesz így is a következő

vasárnapig, azután napról-napra,

egészen karácsonyig megőrzi

a még létező szeretet szakadozó foszlányait,

amit az idő divatos, dizájnos ruhája

alá begyűrtek. Alóla mégis kilátszik,

s szemérmesen, csendben reménykedik,

hogy a fényes kirakatok mögött,

hátha mégsem gombolják be állig.

120

 

 csendben túlélhető

talán egyszer-egyszer

ám azt nem bírja ki

ha hajnaltól hajnalig

mindig százhuszat ver

 

ezelőtt százhússzal is

dobogtak szívek százhuszat

 de ma hiába kérdenéd

bármelyiket hogy mit érzett

 akkor és ott

lobbanva lángra gyúlva

 

s ha elmondaná sem értenéd

ahogy százhúsz múlva

téged is csak az érthet

 aki egyszer már belehalt

 mégis százhúszat dobog most

… és mindörökké érted