A várakozás pásztái

 

 

A várakozás pásztái

 

Úgy várlak most,

ahogy harmat-szemű völgyek

várják csillagrajok röptét,

magukba szívják remegve

a földet alig érintő pásztákat,

de mire fölocsúdnának,

a fény aláhull a semmibe.

 

Úgy várlak,

ahogy csak elsimult óceán

várhat az éltető hullámra,

apály-dagály ritmus áramlásra,

holdfény szülte, lélegző csodára,

hisz a tenger minden cseppje

elveszne nélküle.

 

És várlak még,

amint hallgatag éjeken 

állandó felvillanásod

átsuhan a létemen,

képtelen, sötétlő képzet..

Fényfonál a mindenségben,

mit semmi szét nem téphet.

 

Úgy várlak most,

mikor december párái szállnak

és szinte fájnak a csendek,

s a még láthatatlan viharok

valahol épp csak születőben,

„de ha látlak, mennydörögjön zengjen,

csak te cikázz itt benn a szívemben”

 

mert úgy várlak,

mint szavak, a kimondatlanok

várják, hogy megformáljalak;

úgy, mint a hullócsillagok

várják elvesztett fényüket az éjben,

hajnalpárás völgyek ölén,

fénytelen időtlenségben.

 

 

( Az idézet: Janus:  „voltál vagy s leszel”  c. verséből való.  Köszönet érte!)