poste restante

Rozella•  2020. május 15. 10:20

Nem kevesen...


Nem kevesen…

 

Vannak emberek itt, Magyarországon, Európában  - nem kevesen –, akiknek a látszat ellenére, már hosszú ideje NINCS HAZÁJUK.

Nekik mindössze identitás-talan, történelem-telen, nemzet-telen, múlt-talan, bármikor bármilyen helyre megváltoztatható,  igazolható  „lakhelyük”, tartózkodási helyük van csupán. Pusztán e lakhely alapján tartják magukat pl. EURÓPAINAK,  - jellemben, magatartásban, értékrendben fel sem fogva, meg sem közelítve a József Attila által pl. Thomas Mann-ban tisztelt, megverselt ’európaiságot’. 

Nem tudom mit ÍRNA, és főleg mit TENNE ma József Attila, de egyet biztosan nem: nem fogná be ”pörös száját” ma sem,  ám nem a hazáján kívül, és nem a külső hatalmak nyíltan érdekvezérelte  körbeudvarlásával, (mondhatnám vulgárisabban is), főként  nem a saját hazája ellenében,  honfitársai becsmérlésével keresné a saját maga érvényesülését. Ahogy nem tette soha ezt egyetlen, a hazáját szerető és védő magyar író vagy költő, művész, tudós… de még politikus sem!

Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy Trianon után 100 évvel végre elérkezett az idő, hogy a gátlástalan, hataloméhes külső erők segítségével  - mert másként ma sem megy-, ismét megkíséreljenek erőszakot tenni egy ’maradék’ kis országon. Ők azok, akik úgy hiszik, hogy ezek a külső erők majd hozzásegítik, beültetik, mert előbb-utóbb beültethetik őket újra a hatalomba, és akkor az általuk már jól kitaposott  globál-úton tovább haladva elvehetik sok millió embertől a maradék hazáját is, elvehetik az identitását/minden értelemben/, rákényszeríthetik a vallási , világnézeti, erkölcsi stb. másságot, bármely országra, átadhatják  tálcán feltálalva a világ „új európai urainak”…,  Emberek millióit pedig pusztán  parancsvégrehajtókká, teljes rabszolgasorsba kényszeríthetik a saját hazájukban. Nagyot tévednek ezek a szegény "hazátlanok…” 

Tévednek, mert vannak emberek - nem kevesen -, akiknek minden ez ellen irányuló kísérlet dacára is, mindig is volt, most is van, és lesz is HAZÁJUK, - éljenek bárhol a világban -, a hazájuk neve: MAGYARORSZÁG.

 


https://www.youtube.com/watch?v=i367SC_eVG0



József Attila: THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE

 

 

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.



Rozella•  2020. május 3. 18:00

Zarándoklat


Zarándoklat

 

„Gyermek vagyok, gyermek lettem újra..” ,

mesék tündérvilágát magam mögött tudva

is hiszem (s talán most még jobban, szinte vakon),

pedig ma már tudom, csak ritkán történik csoda,

itt, egy-egy hosszú, földi zarándoklaton.

Miközben messze száll sok vándor-év-madár,

de minden új tavaszon, új reményt hozón

visszatér,  bánatfészkeket sem kerülve.

Én mégis elbűvölve várom, hogy hazatalál,

elhozza nekem a májusok játszi fényét,

s a zölddel terített asztalon feldíszítve áll,

százezernyi színes virágillat-oltár,

táplálja szívem repkedő fióka-reményét.

Most is fülembe zsong egy halk, hálaadó zsoltár:

Anyám dúdolja, míg az én szememmel néz szét,

s mosolyogni látom, - őt, aki csodára nem vár,       

mert minden májusa hozzám zarándokol már.

 

 


( idézetben: Petőfi Sándor:Szülőföldemen c. versének egy sora)




Rozella•  2020. április 23. 21:51

Miminénik és Palibácsik...

 

Miminénik és Palibácsik…

 

„Nem a kortól függ, hogy mikor öregszünk meg. A bennünk lévő energiától, életkedvtől és kreativitástól maradunk fiatalok. És persze attól, ha senki máshoz, csak saját magunkhoz hasonlítjuk magunkat.”

 Ezt a véleményt egy  internetes cikkben találtam a minap és nagyjából egyet is értek vele… Azért  csak nagyjából, mert hogy mitől marad meg az a bizonyos energia, az életerő, a kreativitás, hát erről ott nem szólt a fáma…  Néhány olyan apróságról , mint pl. az egészségi állapot, a család törődése, szeretete, a ’szükség van rám érzés’ és általában a társadalmi megbecsülés, vagy az időseket körülvevő környezet, legyen az családi, vagy intézményesült,  és az idős korra az  egyedül maradás ténye… egyáltalán nem mellékes tényezők.

 A WHO szerint / ez ismét egy mai média-hírből való / Európában a mostani járvány minden 2. (!)haláleste idősotthonokban következik be. Ehhez nem kell kommentár, ők nyilván felmérték és követik a „statisztikákat”. Csakhogy akik meghalnak, ők nem statisztikai adatok…!! Ők a mi nagyapáink, nagyanyáink, apáink, anyáink, tesvtérek, szomszédok, Mimi-nénik és Pali-bácsik, egykori idős tanáraink, barátaink,  ismerőseink…vagy  mégsem??  Netán azért, mert nem ismerjük őket személyesen? Mert jobb a szőnyeg alá söpörni azt az érzést, hogy mit érezhet sok idős, otthonban, intézményben élő ember, aki mellől most sorra halnak meg a társai? Aki retteg, és nem érti ezt a helyzetet? Mit érezhet, aki nem láthatja  a szeretteit, az unokáit, és sokszor még elbúcsúzni sem tud tőlük…? El lehet ezt képzelni..??

 Miközben Magyarországon ízléstelen,  a bunkóságon, érzéketlenségen messze túlmenő politikai viták zajlanak a felelősségen, de még inkább a felelősség hárításán, az öregek csak hullnak mint az őszi falevelek…  Sokuk számára az egészségügyi végállomás a kórház, ahol talán van számukra még egy esély…

DE: nem a kórház kéne hogy az utolsó és egyetlen esélyük legyen!!

Minden társadalmat/ rendszert/ egyértelműen minősít az, hogy hogyan, miként bánik az idős emberekkel.

Ők, akik túlélték a háborúkat, az üldöztetéseket, a nélkülözéseket, a padlás lesöpréseket, és akik nem utazgattak a spanyol riviérára, sem Balira, és máshová sem nagyon, mert a többségük „csak” dolgozott, miközben generációkat nevelt fel és védett meg… Olyan generációkat, akik most a világjárvány idején, nem tudnak mást tenni, a fejlett nyugati és más társadalmakban sem, ( -technika ide, „fenntartható fejlődés” maszlaga oda…), mint bezárkóznak a saját kis világukba… Hát igen. Talán érthető.  De ettől ez még a 21. század egyik óriási drámája. Valóvilágos. Nem virtuális.

 

 

 

"  A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei..."

Na igen, persze, az írói fantázia mint tudjuk határtalan...

 

Rozella•  2020. április 14. 18:40

valaki mondja...

 

valaki mondja…

 

elcselleng egy gondolat elengedem

megszökne úgyis ha bezárnám

felhőtutajra száll mert szertelen

nem marad velem esti párnán

 

örvénylő csendek mély áramában

mindenség-nyomokat kutat

bennem a lélek és úgy általában

megtalálja a kivezető utat

 

de most csak szavakat keresgél

kapaszkodni jókat nekem valókat

álomzugokban menedéket remél

s hogy valaki mondja „te jó vagy…”

 

 

 

Rozella•  2020. március 22. 17:38

Maradok


Maradok

 

Svédcsepp, vagy echinacea,

gyógyteák és vitaminok sora..

Jótanácsokból nincs hiány

tudom, s van is rá ezernyi ok,

és persze én is maradok..,

maradok az, aki voltam,

ugyanaz a napba szerelmes lány,

ülve holdbéli csónakomban,

maradok tettre, s életre kész,

szerelemben hívő és merész..

Álomhajók kötnek ki otthonomban

s velük együtt én is veszteg maradok.

Napruhám fényébe csomagoltan

csak benned világítok,

és neked örökkön örökké

- ha élek, ha halok -

maradok az, aki voltam.

 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom