A mèlység bugyrai...

A hold is sàpad ha lenèz a földre,

s a nap fáradtan körbetekint,

húnyó csillagokat emel ölbe,

koborló felhőket új útra int,

kék bolygónk szép odafentről,

làthatták az asztronautàk,

bár a sorsa règen eldőlt,

mikor ember ràtette a lábát,

sír az égbolt, könnyei hullnak,

siratja testvéret, a földet,

könnyeibe az univerzum belefúlhat,

a végtelen elmétlen töltet,

a hold arcàn a maszk nyomot hagyott,

a tejút màr nem út, csupa  göröngy,

az összhang korcsolya pályàvà fagyott,

nincs szèpség, nincs fűzött gyöngy,

halálra vàltan, bolygónk agonizál,

te tetted ember , s vele múlsz,

a vègtelenségig úgyis terrorizàl,

s a pokol mélyère hullsz.