Színház az élet...

Olga75•  2020. május 21. 10:28

Te és Én

Az idő kereke lassan gördült,

ó, mily' lassan, s csak téged vártalak,

s ahogy a rút tél tavaszba perdült

szívem virágot bontott s láttalak.


Víg tavasz s madárkák csicsergése

a hit meleg ruháját adták rám,

s sebes zúgó folyó bizsergése

zúzta szét a torzult kétely szikrám.


Most lebegek, könnyedén osonok

láthatatlan szellemként keringek,

gondolataidban otthon vagyok,

két testben egy lélek, s benned égek.


Emlékszem az első pillanatra

mikor beléptél az életembe,

nevedet tudtam, vágytam arcodra

s belenézni fürkésző szemedbe.


Te kereknek hitt buborékomat

vágyaddal lassan felhasítottad,

s kínok között tartottam magamat

s mit tudnom kellett megtanítottad.


Nem vártalak, s te villámként jöttél

szomjazó földnek bő esőt adtál,

hóviharban menedékre vittél,

s a forróságtól féltőn megóvtál.


Azóta is szemem fel-felragyog 

s ajkam széles mosolyra húzódik,

hogy tudom most már a tiéd vagyok

s többé közénk senki nem fúródik.



Olga75•  2020. május 14. 22:46

A vánszorgó...rohanó

S csak vánszorog, talán nem is megy,  

tán álmot álmodva, szendereg. 

Zombivá váló, élő halott, 

meg sem mozdul, nem is mocorog,

 Máskor eszét vesztve elrohan, 

s ekkor megállítani? Ugyan! 

Fogságában fogoly az ember, 

hiába kérnéd nem ereszt el. 

S ha feledni kéne, toporog, 

de a mámorban biz' elrobog. 

Ó idő, Te végtelen ura, 

sebet begyógyító figura! 

A világegyetem tudója, 

s a szép pillanatok tolvaja.

Olga75•  2020. április 28. 15:14

Készülőben

Pont. Kérdőjel s vesszőcske,

ebből kevés, abból sok,

készen van a művecske,

s máris kész a totál sokk.


Pici fűszer kell bele,

naná, az élet sója,

s hogy szerelmet megigézze

mézből lesz az itatója.


Kissé fanyar, na se baj,

lesz ez még úgyse talán

ám ha mégsem hát itt a vaj

megkenjük gyors szaporán.


S mint a szánkó a havon

majd szélsebesen siklik,

vagy ha megakad a torkon

letoljuk, ahogyan azt illik.


Olga75•  2020. április 16. 10:16

Idővonat (haiku kupac)

Szirmait bontja

s harmatos cseppben fürdik.

Még szeplőtelen.

 

Opálos ködben

úszom a negédes lét

tengerkékjében.

 

Úgy illatozik

drága szíved, mint réten

a legszebb virág.

 

Éj dúdol nekem...

szüntelen súgja neved.

Csak forgolódom.

 

Délibáb réten

ringatózik szelíden

a hamis képzet.

 

Pókháló szőtte

álomruhámat, idő

marcangolja szét.

 

Némaságod az,

mi fülsüketítő zaj

tépett lelkemnek.

 

Zajt köpül a csend,

s lefölözi a mérgét.

Már béke ringat.

Olga75•  2020. április 8. 10:21

Virágnyelv

Kis vigasz virág szirmait mutatja,

rád mosolyog hisz tudja ő a legszebb

hiába van kérges föld alatta

szárában, mint madár a remény reszket.


Egykor ketten ékesen tündököltek,

s mit hirdettek, az maga volt a jóság,

ha netán néhanapján összetörtek,

sosem volt bennük falánk mohóság.


Elfogadták, ha már nem szólt az ének,

könnyes szemmel megértették: vége,

s ha netán tüske szíved bántaná


jusson eszedbe e két virág lélek,

kik között megvolt harmónia s béke,

ami egyszer tán újra ránk talál.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom