Színház az élet...

Nyílik a rózsa,

lobban a láng,

mozdul az élet

dobban a vágy.

Lüktet a vér

ha héja repül

reszket egér

majd elmenekül.

Sárgarigónak

dallama száll

tücsök a fűben

csak muzsikál.

Szorgos a hangya

nyár idején

télre ha gondol

lesz eleség.

Tengelic táncát

járja csapatban

verebek hada

száll a nyomukban.

Dombra ha felmégy

látni a tájat,

róka vadászott

pockot magának.

Szajkó megbúvik

fák sűrűjében

szarvasbika bőg

tölgyfa tövében.

Csattogó szarka

cseni a kincset,

károgó varjú

követ most minket.

Gyurgyalag bugyogva

színesen varázsol,

jégmadár kéksége

gyémántként táncol.

Nap lemenőben

szundít a rét is

halkul az élet

kész a poézis.

Fényárban hűs napszörpöt szürcsölök,

majd holdkaréjon hintázik a képzet,

csillogó tejút szőnyegre lépek,

hol utat mutatnak opál füstölők.

Kering bennem a holt s élő óhaj,

a most csatája szikkadt morzsalék,

szippantana égbolt, de húz szakadék,

s kettő közt egyensúlyozik a sóhaj.

Zsenge fűszál vagyok, játszik a harmat

velem, hol ennem ad, máskor elnyargal

s őrlő fogak közt martalék leszek.

Esthajnalnak tűnök mikor jóllakat ,

szívem lemezjátszóján csendül a dal,

s ekkor mámorban fürödve lebegek.

Csillagfények tömege rajzott

betöltve az égi színpadot

s a Göncölszekér fogadóban

nézők várnak, nagy izgalomban.

A közönség sistergésének,

a bősz karmester vetett véget,

s csendre intette a tömeget,

kik eztán pisszenni sem mertek.

A sötét éj halkan suttogott,

s a hold felkarolt egy dallamot,

 a szél mandolinján kísérte,

s áriát az esthajnal vitte.

A muzsika hangja messze szállt,

hallani lehetett  fuvolát,

s mikor felsírt a bús nagy bőgő,

vigaszt nyújtott a lágy hegedű.

Fénylő csillagszemek kórusa

varázsolt csodát az arcokra,

s a hangok hullám habjaiban,

vesztek el mind mély áhítatban.

Két pólusú fenevad

van kit vonz, s kit kitagad,

s ki azonosul vele

elkerüli messzire.

Na de az ellentettje?

Bizony az ő kegyeltje.

Hisz a másik tükröt tart

s hibát ily' módon láttat.

E rend a létben is él

s ki hasonló nem remél.

Jó a jót nem kapja meg

neki jutalma méreg. 

Kivételek vannak ám,

erősödik ez a szám.

Ha választottad kedves,

becsüld meg s el ne kergesd!

Édenből ha kiűzöd

a csalfát kell eltűrnöd!

A mai napon hű társam magamra hagyott ebben a nehéz időben. Sok-sok esztendeje már, hogy egy fedél alatt élt velünk, sokat segített és hetente többször is a kedvemre tett.

Az utóbbi időben ugyan hangosabb volt, mint korábban, gondolom ezt a szomszédok sem vették jó néven. Bizonyára megérezte, megsejtette, hogy le szeretném már cserélni.

Hogy miért is? Úgy szólván berozsdásodtak az alkatrészei, ha értik mire gondolok. Már szinte undorral tekintettem rá. Bár még húzhattuk volna egy kis ideig, nem éppen erre számítottam, hogy a fennforgás ideje alatt mondja be az unalmast. Harag nincs bennem, ennek így kellett lennie. Soha nem fogom elfelejteni azokat a hosszú órákat, mikor levette vállamról a terhet.

Isten egyik ajtót becsuk, de kinyit egy másikat! Szeretettel és hálával gondolok rá. 

Most búcsúzom tőle: Isten veled drága whirlpool mosógép!